Legújabb cikkek
Ezeket érdemes megfogadni egészségünk érdekében
Minden évben megígérjük magunknak és környezetünknek ugyanazokat, aztán végül mégsem álljuk a szavunkat? Akkor valószínűleg rosszul tűzzük ki céljainkat. Az alábbiakban olyan könnyen betartható, hasznos fogadalmakat mutatunk, amelyekből már egy betartása is elég ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk.
A hasi zsírt így tüntethetjük el
A fogyókúra sosem egyszerű dolog, a has pedig az a terület, ahonnan talán a legnehezebb leadni a felesleget. Ha nekünk sem sikerül, érdemes lehet átgondolni, hogy mindent megfelelően csinálunk-e a diétánkban. Egyes szokások ugyanis kifejezetten hátráltatják a hasi fogyást.
COVID-19: mikor mozoghatnak újra a gyógyultak?
A koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők 30-40 százalékánál szívbetegség alakul ki szövődményként, de még a tünetmentesen gyógyulók esetében is jelentős kockázat áll fenn. Ezért a profi sportolók mellett az intenzíven sportoló amatőröknek is körültekintően kell újrakezdeniük a testedzést a COVID-19-ből való felgyógyulást követően.
Az újévi lencsét így tehetjük izgalmasabbá
Az év első napján hagyományosan lencse és sertéshús kerül az asztalra, a babona szerint így megalapozva a gazdagságot és szerencsét az előttünk álló esztendőre. Mindehhez ugyanakkor a klasszikus főzelék és virsli párosításon túl újszerűbb, izgalmasabb fogásokkal is hozzájárulhatunk.
Ezért nem létezik olyan, hogy "spontán szex"
Lehet, hogy ön is azok közé tartozik, akik úgy gondolják, a szex megtörténhet "csak úgy", mindenféle előzetes rákészülés vagy tervezés, esetleg a másiknak szóló jeladás nélkül. Diane Gleim pár-, család- és szexterapeuta szerint azonban a spontán szex csak mítosz. Hogy miért, azt az alábbiakban ki is fejti.
Végre kiderült, miért fogyaszt az agy rengeteg energiát
Az emberi agy arányosan akár tízszer több energiát is felemészt, mint a test többi része. Átlagosan a bevitt üzemanyag 20 százalékát fogyasztja el még a pihenés idején is. Sőt a kómában fekvő, "agyhalottnak" mondott betegeknél sem szűnik meg az agy energiafogyasztása, bár felére-harmadára esik vissza. De ez még mindig igen sok. Vajon mi lehet az oka?