Péniszméret
Tényleg elárulhatja az ujjhossz a péniszméretet?
Számos városi legenda kering arról, mely testrészek méretéből lehet következtetni a pénisz méretére. Lehetett már ilyet hallani az orral és a lábfejjel kapcsolatban, de született olyan tanulmány is, amely szerint a mutatóujj lehet az irányadó.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.