Életminőség
Profik mondják: így javíthatunk életünkön 2017-ben
A szólást ugyan mindenki ismeri, hogy az idő pénz, de a legtöbbünk mégsem szokta pontosan beosztani az életét. Szakértők szerint nem kell katonás rendben élnünk, de a rendelkezésünkre álló idő jobb kihasználása nagyot javíthat az életminőségünkön. Íme, néhány tipp a profiktól.
Ettől függ, boldog-e egy nemzet vagy sem
A különböző statisztikák és a népesség nyilatkozatai alapján Dánia a legboldogabb ország a Földön - és ennek nemcsak szociológiai okai vannak. Egy most megjelent kutatás szerint minél közelebb van egy nemzet géntérképe a dánokéhoz, annál elégedettebb lesz.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő.