2,5 tonna romlott húst találtak egy furgonban

Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal beszámolója szerint Szegedről Budapestre tartott egy magyar kisteherautó, amely szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A pénzügyőr járőrök az M5-ös autópályáról kísérték le ellenőrizni, és kiderült, hogy a jármű súlya a megengedett 3,5 tonna helyett több mint 5 tonna.    

csempészet NAV
Illusztráció. Fotó: Getty Images

Utána átvizsgálták a furgon rakterét, ahol 2587 kilogramm csontos csirkemell volt betárolva. Kiderült az is, hogy a hűtőberendezés nem volt bekapcsolva és a jármű hőmérője 21,5 Celsius-fokot mutatott. A járőrök azonnal értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársait, akik elrendelték a húsok zár alá vételét és megsemmisítését.    

A sofőr azt mondta, tudta, hogy túlsúlyos járművel indult el, a hűtőberendezést pedig ő maga kapcsolta ki a felrakodás után. A túlsúly miatt közigazgatási eljárást indítottak a szabálytalankodóval szemben, aki több mint félmillió forint bírságra is számíthat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!