Allergiás Asztma
Allergia gyermek- és felnőttkorban. Vajon kinőhetőek a panaszok?
Vannak velünk született, és fokozatosan, idővel kialakuló allergiák. Akad túlérzékenység, amelyet a gyerekek később kinőnek, és olyanok is, amiknek felnőtt fejjel sem inthetünk búcsút. Annyi bizonyos, hogy a világon ez a krónikus betegség érinti a legtöbb embert, a szám pedig folyamatosan nő.
Asztma vagy allergia: mi a különbség?
Az asztma és a légúti allergia sokféleképpen kapcsolódik egymáshoz: egyeznek például bizonyos tüneteik, sőt, gyakran együtt is jár a két betegség. Ettől függetlenül azonban fontos tudni, hogy különböző kórképekről van szó, amelyeknek a kezelése sem egyforma.
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 10 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.