Az otthoni munkavégzés előnyei

A koronavírus miatt meghozott intézkedések eredményeképpen most sok embernek kell otthonról végeznie a munkáját. Van egy szűkebb réteg, aki már eddig is javarészt így dolgozott, de a többségnek ez egy komoly újdonság. Mutatjuk a legnagyobb előnyeit.

A Microsoft készített egy felmérést, amely többek között azt is vizsgálta, hogy a dolgozók szerint mi a tíz legnagyobb előnye annak, ha valaki otthonról dolgozik .

Ezek a legnagyobb előnyök

Nézze meg, hogyan dolgozik otthonról a HáziPatika.com - kattintson ide!

A megkérdezettek 23 százaléka szerint a home office környezetbarát, 29 százalékuk pedig így több időt tud tölteni a családjával. 38 százalékuk szerint az otthoni környezet miatt kevésbé stresszes a munka, 43 százalék pedig így csendesebb légkörben tud dolgozni. 44 százalékuk szerint az is nagy előny, hogy nem kell hosszasan ingázni a munkahelyig és vissza, szintén 44 százalék pedig azt emelte ki, hogy így sokkal kevesebb dolog vonja el a figyelmét a feladatairól.

home office, otthoni munkavégzés, otthonlét, hatékony munka
A dolgozók harmada szerint az otthoni környezet miatt kevésbé stresszes a munka. Fotó: Getty Images

45 százalék nyilatkozott úgy, hogy otthoni körülmények között sokkal produktívabb tud lenni, 47 százalék pedig azért szeret otthonról dolgozni, mert így elkerülheti a forgalmi dugókat. 55 százalék mondta azt, hogy sokat tud így spórolni a benzinen, 60 százalékuk pedig úgy véli, hogy a home office hatására javult az életében a munka és a magánélet egyensúlya.

A vezetők nem örülnek annyira

Ugyanakkor a felmérésből az is kiderült, hogy sok vezető tart attól, hogy a munkavállalók visszaélnek a helyzettel, és nem végzik el ugyanúgy a munkájukat, mintha a munkahelyükön lennének. A főnökök úgy érzik, elveszítik az irányítást, és nem tudják elsőként, saját szemükkel ellenőrizni a munkavégzést.

Mit tehetünk?

Ha a vezetők határozott célokat állítanak fel, meghatározzák a munkavégzés rendszerét, és rendszeresen kommunikálnak a kollégáikkal, akkor a szakemberek szerint el lehet kerülni azt, hogy a munka hatékonysága csorbát szenvedjen. Ez azonban a munkavállalóknak részéről is fontos: kell egy meghatározott munkarend, és egy kijelölt munkaállomás, hogy térben és időben is elkülönüljön a családi élet és a munka helyszíne. Így nagyobb eséllyel dolgozunk otthonról is hatékonyan , ezzel pedig főnökünk bizalmát is erősíthetjük.

Forrás: forbes.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!