Mire vigyázzon egy nő negyven felett?

Az évek múlásával számos egészségügyi probléma megjelenésének kockázata is jelentősen megemelkedik, ezért elengedhetetlenné válik, hogy jobban odafigyeljünk magunkra. Habár kétségkívül az egészség megőrzése a legfontosabb, szintén érthető, ha anyagi szempontból is szeretnénk biztonságban tudni a jövőnket. Lássuk, mi lehet a megoldás a felmerülő nehézségekre!

nyugdíjbiztosítás, egészségügyi szűrések, öngondoskodás

Természetesen a betegségeket mindig jobb megelőzni, mint kezelni. A legsúlyosabb kórképek kialakulásában hangsúlyos szerep jut a helytelen életmódnak, holott éppen erre a tényezőre lehet a leginkább tudatosan hatni a hétköznapokban. Jó példa erre az elhízás: a magyar felnőtt nők közel harmadának magas a testtömegindexe, márpedig a jelentős túlsúly számos krónikus probléma előszobájának tekinthető. A kor előrehaladtával több olyan változás is zajlik az emberi szervezetben, amely kedvez a súlygyarapodásnak. Ezek a folyamatok pedig 35 éves kor után indulnak be igazán.

A mind mennyiségben, mind minőségben kiegyensúlyozott táplálkozásnál és a rendszeres testmozgásnál nincs jobb eszköz az elhízás megelőzésére. Fontos továbbá megemlíteni, hogy ezek a módszerek a kardiovaszkuláris egészség megőrzésében is kulcsfontosságúak, mi több, a sport a mindennapos stresszt is enyhíti. A káros szokások elhagyása ugyancsak kiemelt feladat: a dohányzás például a tüdőrákos megbetegedések zömében kiváltó okként jelenik meg.

Hogyan segítenek a szűrések?

A prevenció tehát a hétköznapokban kezdődik, ugyanakkor megeshet, hogy a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is bekövetkezik a baj. Ráadásul számos betegség előrehaladott stádiumban okoz csupán először észrevehető tüneteket, miközben a gyógyulás és a szövődmények elkerülésének egyik alapköve éppen a minél korábban felállított diagnózis, illetve ezzel együtt a gyorsan megkezdett terápia lenne. Ezt az ellentmondást hivatottak feloldani az egészségügyi szűrések.

Ebből a megfontolásból a nőknél elengedhetetlen a mellek havi önvizsgálata, illetve az éves rendszerességgel elvégzett mammográfiás szűrővizsgálat. Az eleinte igen tünetszegény emlőrák a leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés a nők körében. Ugyancsak jelentős nagyságrendben okoz problémát a méhnyakrák, amely ellen egyrészt a humán papillómavírus (HPV) elleni védőoltás, másrészt a 25 év felett legalább háromévente elvégzett nőgyógyászati szűrés jelenti a leghatékonyabb védelmet. Mindkét nem képviselői számára javasolt továbbá 40 éves kortól a rendszeres tüdőszűrés, 50 éves kortól pedig a vastagbélrák-szűrés.

Persze, nem csupán a daganatos kórképek jelentenek egyre fokozódó veszélyt, ahogy idősebbek leszünk. A tévhitekkel ellentétben például a csontritkulás sem kizárólag az idősek betegsége. A megelőzés és a már kialakult folyamat lassításának legfontosabb eszköze a fizikai aktivitás, emellett pedig érdemes 40 éves kor felett - különösen a menopauza idején - rendszeresen csontsűrűségmérést is végeztetni. Szót kell ejteni a szív- és érrendszeri betegségekről is, ezek ugyanis vezető haláloknak számítanak ma Magyarországon. Természetesen az egészséges életmód révén e téren is jelentősen csökkenthető a kockázat, az esetleges problémák időben történő felismerését pedig nagyban segíti a vérnyomás és a koleszterinszint rendszeres ellenőrzése.

Ha megtörténik a baj

A preventív szemlélet számos egészségügyi panasz ellen hatékony védelmet nyújthat, azonban ezzel együtt is bármikor kialakulhat valamilyen tartós egészségkárosodás. Egy véletlen baleset vagy egy észrevétlenül kialakuló krónikus betegség alapjaiban megváltoztathatja az addig megszokott életminőséget. Mindez pedig nem csupán az érintettek jelenére, de jövőjére is negatív hatással lehet, valamint a változás a hétköznapi életvitel mellett az anyagiak terén úgyszintén komoly nehézségeket idézhet elő. Habár az egészségügyi problémákat nem mindig tudjuk kivédeni, a pénzügyek terén lehetséges és érdemes is előre felkészülni a váratlan nehézségekre.

Az átlagéletkor növekedésével egyre magasabbá válik a nyugdíjas korú népesség aránya a magyar társadalmon belül, ami jelentős terhet ró a nyugdíjrendszerre. Számos előrejelzés figyelmeztet rá, hogy az állam számára komoly gondot fog jelenteni a jövőben a nyugdíjak kifizetése, nem véletlen tehát, hogy adókedvezmények révén már jelenleg is igyekszik arra ösztönözni az állampolgárait, hogy magánúton is gondoskodjanak az időskori anyagi biztonságukról. Csakhogy az ilyen célú megtakarítások gyarapodását bizonyos konstrukciók esetében megakadályozza, ha az érintettek a megváltozott egészségügyi és pénzügyi helyzetük miatt már nem képesek finanszírozni a továbbiakban az addigi befizetéseiket.

Ezekre az esetekre jelenthetnek megoldást az NN Motiva nyugdíjbiztosításához kínált kiegészítő biztosításai, amelyek olyan helyzetekben is segítenek a nyugdíjbiztosítás díjának fizetésében, amikor egészségügyi okok miatt az anyagi biztonság kérdésessé válik.

A cikk megjelenését az NN Biztosító támogatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!