Nemcsak a gének felelősek az elhízásért

Sokan gondolják úgy, hogy a túlsúlyért elsősorban a genetikájukat kell hibáztatni. Ez bizonyos esetekben még akár is igaz is lehet, de friss kutatási eredmények szerint ezen a téren sokkal többet számít az életmódunk.

Veszélyesebb az elhízás, mint hittük - részletek itt!

Manapság nagyjából kétszer-háromszor annyi az elhízott ember, mint negyven évvel ezelőtt. A legfrissebb tudományos eredmények szerint pedig ezért a genetika felelős a legkevésbé: a legtöbb ember az egészségtelen, túl kalóriadús táplálkozás és a mozgásszegény életmód miatt hízik el.

Drámai növekedés

Norvég szakemberek egy korábban készült tanulmány eredményeit nézték át, amelyben mintegy 119 ezer felnőtt vett részt. Az alanyok testtömegindexét (BMI) rendszeresen mérték az 1963 és 2008 közötti időszakban. A résztvevőket öt csoportba osztották attól függően, hogy genetikailag mekkora volt esetükben az elhízás kockázata. Az eredmények azt mutatták, hogy a nyolcvanas és kilencvenes évek között drámaian megnőtt a vizsgált alanyok BMI-je. A legmagasabb testtömegindexe azoknak volt, akik a genetikailag legmagasabb kockázatú csoportba tartoztak. Ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy a vizsgálat kezdete óta az összes csoportba tartozó egyénnek megnőtt a BMI-je.

elhízás, túlsúly, kövérség, súlyfelesleg, genetika, egészségtelen étrend, mozgásszegény életmód, testsúly, mérleg
Nem lehet csak a génekre fogni, hogy mit mutat a mérleg. Fotó: 123rf

A gének számítanak a legkevésbé?

A genetikusan fogékony embereknél valóban magasabb az elhízás kockázata, ám ez a hajlam összeadódik a környezeti tényezőkkel. A megváltozott étkezési szokások az energiatöbblet felhalmozására leginkább ható környezeti tényezők, de a mozgásszegényebb életmód, illetve a biológiai környezet megváltozása (toxinok, mikróbák) is szerepet játszhatnak az elhízásban - magyarázta Maria Brandkvist, a tanulmány vezető szerzője.

Az egyik vizsgált alany egy 35 éves férfi volt, aki rendelkezett a "kövérséggénnel". Ő körülbelül 4 kilóval volt nehezebb, mint azok a hasonló korú férfiak, akiknek a szervezetében nem találták meg ezt a gént. Négy évtizeddel később a különbség nagyjából megduplázódott. Az eredmények szerint a férfi összesen csaknem 14 kilót hízott 40 év alatt, amelynek közel felét a génjeinek, a többit pedig az életmódjának köszönheti.

Egy másik szakértő szerint a gének kis mértékben ugyan befolyásolhatják, hogy az emberi test hogyan használja fel a bevitt táplálékot, de a testsúly leginkább az elfogyasztott étel mennyiségének függvényében alakul. A fogyás három alappillére azonban génektől függetlenül ugyanaz: kevesebb étel, egészségesebb étrend és több mozgás.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!