Fűszerekkel a szerelemért: a legjobb afrodiziákumok

Azt mondják, a házasság akkor működik igazán, ha - mint az asztal - masszív lábakon áll. A négy láb, amely a tökéletes frigyhez szükséges a következő: szellem, lélek, hasonló értékrend és a kiegyensúlyozott szexuális élet.

Ha ezekből egy hiányzik, akkor bár az asztalunk már inog, de még nem dől fel és kis munkával megjavítható. A házasságok nagy részében a szex hiánya, vagy minősége okozza a legnagyobb problémát. Amennyiben a pár férfi tagja küzd gondokkal, úgy a hölgyekre nagy feladat hárul. Úgy kell segítenie, hogy közben a ház urának tekintélye és önérzete ne csorbuljon. A csodarecept főbb összetevői: szeretet, türelem és pár csokor afrodiziákum .

A természet kincsei

Az afrodiziákum szó a szépség és termékenység istennőjének, Aphroditének a nevéből származik, akinek léptei nyomán a legenda szerint olyan növények és virágok nőttek ki, melyeknek fogyasztása fokozza a vágyat. A természetben fellelhető vágyfokozók már ősanyáink és ősapáink libidóját, potenciáját, termékenységét is segítették, illetve javították. Hatásukat tudományosan nem bizonyították, azonban a legtöbb potencianövelő készítményben megtalálható egyik-másik régóta bevált természeti kincsünk. Használjuk ki, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út és süssünk, főzzünk, fűszerezzünk vágyfokozó finomságokkal.

Keleti ízek

A potencianövelő fűszerek nagy része - ahogy a legősibb szerelmi könyv, a Kámaszútra - keletről származik. A koriander, a gyömbér, a szerecsendió, a sáfrány mind serkentik a vérkeringést . Amellett, hogy egy-egy csirkés egytálételt is megbolondíthatunk ezekkel a csodás fűszerekkel, illatuk élénkítően és vérpezsdítően hat partnerünkre. A koriandert már az ókori egyiptomiak és az ókori görögök is előszeretettel használták, és fehérborba keverve fogyasztották.

A gyömbér az indiaiak jól bevált gyógyító gyökere, amely hangulatfokozó és ajzó hatása mellett a megtermékenyítést is kedvezően befolyásolja.

A szerecsendió őshazája is India, hódító útjára a XVI. században indult el. Ez a fűszer, nem csak izgalmassá teszi ételeinket, de a magjában található illóolaja egyszerre bódítja el a férfilelket és lobbantja lángra a vágyat. Számos gyógyhatása mellett fájdalomcsillapító hatása kiemelkedő.

A sáfrány, a fűszerek királynője, a monda szerint Zeusz és Héra nászéjszakáján is megtette hatását. Az ifjú pár reggelre azon kapta magát, hogy az ágyuk köré sáfrány nőtt. Az intenzív illat Zeuszt újra tettrekésszé varázsolta. Vigyázni kell a fűszerrel, mert nagy dózisban bódulatot, 20 gramm belőle pedig halált okoz.

A keleti kultúrának megvan a maga csodaétele is. A kínaiak a tojásra és az édes rizsre esküsznek (egy jó sült tojásos rizs bármelyik férfinél megállja a helyét), az indiaiak a méz és tojás (madártej formájában szépen zárhat egy romantikus vacsorát) egyvelegében látják a segítséget.

Bármelyik afrodiziákummal is akarjuk elcsábítani kedvesünket, akkor működnek leginkább, ha romantikus környezetben fogyasztjuk el, pár pohár bor (korianderes) társaságában őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!