Kiderült, tényleg meg kell-e mosni a tojást

Tényleg meg kell mosni a tojást, és ha igen, akkor mikor? Muszáj hűtőben tartani? Honnan lehet tudni, hogy már romlott? Mutatjuk a szakértői válaszokat.

„Bár a tojás a háztartások egyik leggyakrabban használt alapélelmiszere, kevesen tudják, hogy helytelen kezelése akár élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelenthet” – figyelmeztetett közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakértők összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat a tojás otthoni kezeléséről, tárolásáról és mosásáról.

tojások megmosása folyó csapvízben
Tényleg meg kell mosni a tojást, és ha igen, akkor mikor? Fotó: Getty Images

Meg kell mosni a tojást?

A Nébih szerint sok háztartásban bevett szokás, hogy a tojásokat megmossák, mielőtt elpakolják, ez azonban többet árt, mint használ. A tojás héján van egy természetes védőréteg, amely megakadályozza a mikroorganizmusok – például a szalmonella baktérium – bejutását.

„Ha ezt a réteget lemossuk, a védelem megszűnik és a kórokozók könnyebben bejuthatnak a tojás belsejébe. Éppen ezért a tojást csak közvetlenül felhasználás előtt ajánlott megmosni” – javasolták a szakértők.

Hogyan kell tárolni a tojásokat?

A tojásokat száraz, hűvös helyen, 2 és 18 Celsius-fok közötti hőmérsékleten, 70-80 százalékos páratartalom mellett ajánlott tárolni. Arra is ügyeljünk továbbá, hogy ha a boltban hűtőszekrényből vettük ki a tojást, az otthon is hűtőben kell tárolni. „Fontos szabály, hogy ha egyszer a tojás a hűtőbe kerül, felhasználásig már ne vegyük ki onnan” – mutattak rá a Nébih munkatársai.

Tárolás során gondoskodjunk arról is, hogy a tojás ne érintkezzen más élelmiszerekkel. A tojás héján ugyanis természetes módon előfordulhatnak baktériumok, amelyek átterjedhetnek a többi ételre.

Honnan tudhatjuk, hogy romlott a tojás?

Azt, hogy a tojás megromlott, jelezheti például

  • a kellemetlen, kénes szag, amely már a feltörés pillanatában is érezhető;
  • a túlságosan híg, vízszerű tojásfehérje;
  • a szétfolyó vagy elszíneződött tojássárgája.

Ha a fentiek közül bármelyiket észrevesszük a tojáson, ne fogyasszuk el!

Ezekre ügyeljünk a tojás felhasználásánál!

A tojásos ételek készítésénél néhány alapvető szabályt érdemes betartani. „A tojást mindig külön kis edénybe üssük fel, ne abba a tálba, amelyben az étel készül, így elkerülhető, hogy a héjról szennyeződés kerüljön az ételbe. Mindig friss tojással dolgozzunk, különösen olyan ételeknél, mint a majonéz vagy a krémes sütemények. A nyers tojás élelmiszerbiztonsági kockázatot jelenthet, ezért az ilyen alapanyagot tartalmazó ételeket, például tiramisut vagy házi majonézt kisgyermekek, idősek és várandósok számára ne készítsünk” – figyelmeztettek a szakértők.

A tojásos ételeket mindig alaposan meg kell sütni vagy főzni. Fontos, hogy a belső hőmérséklete legalább 2 percen keresztül elérje a 75 Celsius-fokot – így már elpusztulnak az esetlegesen benne lévő kórokozók. Az ételkészítés során ajánlott többször is kezet mosni, és gondosan meg kell tisztítani azokat az eszközöket is, amelyek érintkeztek a tojással.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!