Ezt együk, hogy nyugodtan alhassunk

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás szervezetünk minden részének és funkciójának hasznára válik, a hangulatunktól az immunrendszerünkig. Az alvásproblémák megelőzéséhez pedig már egy olyan apróság is hozzájárulhat, mint bizonyos ételek fogyasztása.

Egyes ételek a bennük lévő ásványi anyagoknak köszönhetően segítik a nyugodt alvást. A Women's Health ajánlása szerint tehát érdemes gyakran fogyasztani ezekből.

Gyümölcsök a jó alvásért

A fügében sok a kálium, a magnézium, a kalcium és a vas is. Ezek az ásványi anyagok segítenek abban, hogy az izmok vérkeringése megfelelő legyen, és kellően el tudjanak lazulni, ami az elalváshoz nagyon lényeges.

nyugodt alvás, élelmiszerek, füge, gyümölcsök, magvak,
A fügében sok a kálium, a magnézium, a kalcium és a vas is. Fotó: Getty Images

Jó ötlet lehet a görögdinnye fogyasztása is, mivel magas a víztartalma. A dehidratáció ugyanis hatással lehet az elalvási képességünkre, éppen ezért a vízben gazdag élelmiszerek nagyon jók az alvászavarok megelőzésére. Ráadásul a dinnyében lévő rostok segítenek a vacsora utáni esetleges éhségérzet leküzdésében is. Ez azért fontos, mert ha közvetlenül elalvás előtt esszük tele magunkat, akkor szinte biztos, hogy az álmunk nem lesz zavartalan.

Rossz alvás és elhízás: van összefüggés? Cikkünkből kiderül - kattintson ide!

Az aszalt szilvában lévő B6-vitamin, kalcium és magnézium segít beindítani az alvás szabályozásában nagy szerepet játszó hormon, a melatonin termelődését. Ugyanezt tudja a cseresznye is, amiből érdemes rendszeresen fogyasztani egy keveset az esti órákban, ha jobban szeretnénk aludni. A banánban lévő magnézium és kálium pedig természetes relaxálóként és izomlazítóként szolgál.

Édesburgonya, pisztácia, sajt

A magnéziumban, káliumban és kalciumban gazdag édesburgonya szintén szuper választás, akárcsak a pisztácia, amiben sok a fehérje, a B6-vitamin és a magnézium is. Túl sokat azért ne rágcsáljunk belőle, bármennyire is eteti magát, mivel a kalóriatartalma meglehetősen magas. Ha gyakori, hogy elalvás előtt korog a gyomrunk, akkor egy kevés sovány sajt és teljes kiőrlésű pirítós is jó ötlet, mert ezek nem terhelik meg a gyomrot annyira, hogy esetleg ne tudjunk aludni.

Mandula, csoki, gyógyteák

A mandulában lévő magnézium és triptofán támogatja a megfelelő izom- és idegműködést, ami szintén segíthet jobban aludni. Egy kevés étcsokoládé is jól jöhet, mivel fokozza a szerotonintermelést, és ezáltal segít ellazulni. A kamillából készült főzet segíthet megnyugtatni az idegeket egy stresszes nap után, de hasonlóan jótékony hatású az orbáncfű-, a valeriána-, illetve a citromfűtea is, amelyek természetes nyugtatók, altatók és szorongásoldók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!