Depresszió: meglepő oka is lehet

Hazánkban minden évben csaknem 700 ezer embert érint a depresszió. A betegség kialakulásában a genetikai tényezők mellett a negatív életesemények, egyéb testi betegségek, vagy akár az inaktivitás is szerepet játszhat.

Az őszi-téli időszak beköszöntével fáradékonyabbak lehetünk, korábban sötétedik, ami nemcsak a hangulatunkra hat negatívan, hanem többnyire kevesebbet is mozgunk. A betegség előfordulása világviszonylatban is nő, a szív- és érrendszeri problémák után ez a második leggyakoribb tartós munkaképtelenséget okozó állapot – mondja Kele Tímea, a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének klinikai szakpszichológusa. A rendszeres testmozgás azonban az enyhe és középsúlyos depressziónál nemcsak a megelőzésben, hanem a kezelésben is hatékony.

mozgás, lusta, lustálkodik, rendszeres testmozgás
Fontos, hogy rendszeresen mozgasd meg magad, még akkor is, ha rossz az idő odakint. Fotó: Getty Images

Még a memóriát is javítja

Depresszió esetén csökken az örömképesség, az energiaszint, a motiváció, és fáradékonyság jelenik meg, emellett az evési, alvási szokásokban is változás állhat be; mély, tartós szomorúság, üresség érzés alakulhat ki. Jellemzően csökken a fizikai aktivitás, ami az állapot további romlásához vezethet, hiszen a mozgás elhagyásával az energiaszint is alacsonyabbá válik.

A rendszeres fizikai aktivitás pozitívan hat a hangulatra, örömérzetet okoz, javítja a stressztűrő képességet, aktív szerepe van az érzelemszabályozásban, növeli az önértékelést, pihentetőbbé teszi az alvást

– emeli ki a szakpszichológus. Hozzáteszi: a mozgás hatására javulnak a tanulási és memóriafunkciók is. Ha mindezt ráadásul társaságban végezzük, az a kapcsolatokat is erősíti, hiszen lehetőség van a tapasztalatcserére, másokkal találkozni, beszélgetni, ami szintén pozitívan hat az ember hangulatára.

Bármilyen mozgásformát is választunk, a közepesen mérsékelt intenzitás a leghatékonyabb a hangulati panaszok megelőzésében vagy mérséklésében. Érdemes tehát heti ötször fél órát szánni erre a tevékenységre, ami lehet séta, kirándulás, kocogás, és amelyeket akár idősebb korban is el lehet kezdeni. A fokozatosság, a következetesség azonban minden esetben nagyon fontos: tervezzük meg, hogy mikor, milyen mozgásformát választunk, hangolódjunk rá, és csak annyit teljesítsünk, amennyi jólesik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!