A tartós magány ezért veszélyes a középkorúakra

Egy friss kutatás összefüggést talált a középkorban megtapasztalt tartós magány és a demencia, valamint az Alzheimer-kór emelkedett rizikója között. Ugyanakkor a kutatók szerint a karantén idején átélt átmeneti magány jó hatással is lehet a kognitív képességeinkre.

Bár a magányt önmagában nem tekintjük betegségnek, számos tudományos kutatás alátámasztotta már, milyen pusztító hatással lehet a szervezetre, ha valaki tartósan egyedül érzi magát. Növeli az alvászavarok és a depressziós tünetek kockázatát, rossz hatással van a kognitív képességekre, sőt hosszú távon a stroke rizikóját is megemeli. A MedicalXpress oldal beszámolója szerint pedig a kutatók újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a magány miként károsítja az egészségünket: nagyobb valószínűséggel alakul ki időskori demencia vagy Alzheimer-kór azoknál az embereknél, akik 45-64 éves koruk között tartós magányban élnek.

magány demencia Alzheimer-kór kognitív képesség agy psziché
A tartós egyedüllét kifejezetten káros lehet a középkorúak kognitív képességeire. Fotó: Getty Images

A Bostoni Egyetem Orvostudományi Karának szakértői azt vizsgálták, hogy az átmeneti és a tartós magány milyen kapcsolatba hozható a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásával. Ennek érdekében a kutatók a Framingham Heart Study nevű felmérésben részt vevő, szellemileg egészséges felnőttek adatait elemezték. Az életkor, a nem, az iskolai végzettség, a társadalmi kapcsolatok, az általános egészségi állapot, az egyedül élés, valamint a genetikai kockázatok figyelembevételével végül megállapították, hogy a középkorban átélt tartós magány növelte a demencia és az Alzheimer-kór kockázatát. Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy a tanulmány szerint az átmeneti magányt megélők, majd abból kilábalók esetében alacsonyabb volt ezeknek a mentális zavaroknak a rizikója, mint azoknál, akik soha nem éltek magányban.

"A tartós magány egyértelmű veszélyt jelent az agy egészségére, a kedvezőtlen élettapasztalatok után kialakuló pszichés rugalmasság azonban magyarázatként szolgálhat arra, miért jelent előnyt az átmeneti magány a demencia kialakulásával szemben" - nyilatkozta Wendy Qiu pszichiátriaprofesszor, a The Journal of the Alzheimer's Association című szaklapban közzétett tanulmány társszerzője. Az eredmények különösen biztatók annak fényében, hogy a jelenlegi pandémia idején sokan megtapasztalhatják az átmeneti magány érzését, ám ha megfelelő megküzdési mechanizmust alakítanak ki, és sikerül ezen túljutniuk, azzal sokat tehetnek kognitív egészségük megőrzése érdekében.

A demencia előtt 6 évvel már számos tünet hívhatja fel a figyelmet a szellemi hanyatlásra. Kattintson a részletekért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!