Kőbányai védőnő lett az év közönségdíjasa

A Magyar Védőnők Egyesülete idén is díjjal ismerte el a kisgyermekes családok segítőinek áldozatos munkáját. Az Év Védőnője címet idén a közönségszavazatok alapján Sándorné Csamári Éva nyerte el.

A védőnőket gyakran emlegetik a szülők elsőszámú támaszaiként, de még inkább nevezhetnénk a kisbabák védőangyalainak. A szakemberek azon túl, hogy elvégzik a szükséges státuszvizsgálatokat, hasznos információkkal is ellátják a családokat a gyermek fejlődésével, a neveléssel, valamint az elengedhetetlen vizsgálatokkal és oltásokkal kapcsolatban. Emellett pedig lelki támaszt is nyújtanak az édesanyák és édesapák számára.

védőnő, család, gyermeknevelés, gyermekgondozás
Idén Sándorné Csamári Éva kapta a legtöbb szavazatot. Fotó: MAVE

A védőnők fontos szerepét a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 2011 óta minden évben szakmai elismerésekkel honorálja, a Sudocremmel közös pályázatukban pedig a szülők választottját díjazzák. "A kitüntetésben részesülő védőnők sokat tesznek a védőnői hivatás társadalmi és szakmai megítélésének javításáért. Nem titkolt szándékunk a díjjal, hogy megismertessük a lakossággal a Magyar Örökség Díjas, hungarikumként jegyzett szolgálat védőnőinek mindennapjait, azt, hogy a védőnői gondozás azonnali és közvetlen hatással van a családok életére, amely egy folyamatos és személyre szabott tevékenység" - mondta Csordás Ágnes, a MAVE elnöke. "Szeretnénk felhívni a figyelmet a Védőnői Szolgálat értékeire, és nagy öröm lenne számunkra, ha minél több fiatal nő választaná ezt a szép hivatást" - fűzte hozzá.

Kőbányai védőnő lett az év közönségdíjasa

Mi a védőnő szerepe a terhesgondozás során? A válaszért kattintson ide!

A szülők ebben az évben is lelkesen támogatták kedvenc védőnőjüket. Idén minden korábbinál több, mintegy 31 ezer szavazat érkezett be az elismerésre javasolt szakemberekre. Végül egy kőbányai védőnő, Sándorné Csamári Éva lett a kampány közönségdíjasa. A 236 jelölt közül ő kapta a legtöbb szavazatot. "Immár három generáció nőtt fel a kezem alatt. Az első újszülöttek, akiket gondoztam, jelenleg már nagyszülők, de most is van négy család, ahol a nagymamának, az anyukának és jelenleg a gyermekeiknek is én vagyok a védőnője" - mesélte a díjazott. Mint mondta, örömmel segíti a szülőket a tanácsaival.

A családok mellett, jóban-rosszban

"A család mellett vagyok jóban-rosszban, szinte családtaggá válok. Nem egy kisgyermek szólít mamának, aminél nagyobb elismerést nemigen kaphatnék" - mondta Éva, akinek ez a szakma jóval többet jelent puszta munkánál. Úgy fogalmazott, a mai napig ugyanolyan lelkesen kíséri végig a babák értelmi, érzelmi és szociális fejlődését a fogantatástól kezdve egészen az iskolás korukig.

A MAVE minden évben a védőnők napján, június 13-án egy nagyszabású ünnepség keretében adja át elismeréseit, azonban a pandémiás helyzet miatt a hivatalos ceremónia idén szeptember 18-ára tolódott. A díjakat 7 kategóriában - nagyváros, kisváros, kistelepülés, családvédelmi szolgálat védőnője, szakmai vezető védőnő, iskolavédőnő és közönségdíjas - adják át.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!