A védőnő szerepe a terhesgondozás során

Mindannyian lelkesen készülünk gyermekünk fogadására. Úszunk a boldogságban, amikor a nőgyógyász közli velünk, hogy vágyott gyermekünk megfogant.

Mindannyian lelkesen készülünk gyermekünk fogadására. Úszunk a boldogságban, amikor a nőgyógyász közli velünk, hogy vágyott gyermekünk megfogant. Amit persze sokan már sejtünk, hiszen reggelenként rohanunk a fürdőszobába, egész nap gyomorégéssel, émelygéssel küszködünk. Zavarnak a szagok, ami a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön még elviselhetetlenebb. De boldogok vagyunk, elviseljük az apróbb kellemetlenségeket, hiszen ez ezzel jár. Nézegetjük a kirakatokat: a bébiholmikat és a kismamaruhákat, és ha eddig még nem ájultunk el, akkor ez biztosan bekövetkezik-, amennyiben az árcédulákra esik a tekintetünk.

És ez még csak a kezdet. Az orvos a védőnőhöz küld a terhesgondozási kiskönyvért. De ki is az a védőnő? Maga a szó szinte mindenki számára ismerősen hangzik, de tulajdonképpen mivel is foglalkozunk pontosan: A védőnők egészségügyi diplomával rendelkező szakemberek, akik a családok, várandós anyák, csecsemők, gyermekek preventív (megelőző, tanácsadó) ellátását végzik az adott területen lévő védőnői körzetekben, oktatási-nevelési intézményekben, családvédelmi szolgálatnál és kórházakban. A családoknak alanyi jogon jár ez a szolgáltatás.

Saját védőnőjét mindenki a lakóhelyhez vagy tartózkodási helyhez legközelebb lévő gyermekrendelőn keresztül találhatja meg, ott lehet érdeklődni, hova is tartoznak területileg. Ha több lakóhellyel rendelkezik valaki, ott érdemes jelentkezni, ahol a legtöbbet tartózkodik.

A terhesgondozás során a kapcsolatfelvétel a kismama és a védőnő között először a terhesség kezdeti szakaszában történik meg, azonban jó tudni, hogy napjainkban optimális családtervezési szolgáltatás is folyik, ahol szintén védőnők dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy azok a fiatal párok, akik igénylik, már a gyermek megfogantatása előtt tanácsot és segítséget kapnak annak érdekében, hogy ne csak a véletlenen múljon a családalapítás időzítése, módja és minősége.

A védőnők speciálisan arra lettek felkészítve, hogy a várandós nők terhességének lefolyását kontrollálják, segítséget nyújtsanak a helyes életmód kialakításában (táplálkozás, higiéné, pihenés, sport, öltözködés, gyógyszerszedés, fertőzések megelőzése); a gyermek fogadására való felkészülésről, szülésről beszélgessenek a kismamával, valamint figyelemmel kísérjék a gyermek fejlődését, tanácsot adjanak az életkornak megfelelő gondozásáról, táplálásról, nevelési elvekről, gyermek személyiségfejlődéséről.

A terhesgondozást a védőnő a szülész-nőgyógyásszal és a háziorvossal együtt végzi, ennek részleteiről későbbi számunkban szeretnénk írni. VI. évf./ 10. szám.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.