„A gyerekek nem tudnak jobban lenni annál, mint ahogy a felnőttek vannak"

A fiatalok mentális állapota a társadalom állapotát tükrözi vissza – véli a pszichológus szakértő. Egy friss hazai felmérés szerint a középiskolás gyerekek nem egészen harmadának életében nincs jelen semmilyen lelki ártalom.

„A gyerekek nem tudnak jobban lenni annál, mint ahogy az őket körülvevő felnőttek vannak. A fiatalok mentális állapota tükröt tart a társadalomnak arról, hogy a felnőttek hogy vannak, és a társadalom milyen védőhálót tud nyújtani a gyerekeknek” – fogalmazott a Telexnek nyilatkozva Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pszichológusa. A szervezet gyerekeknek és fiataloknak nyújt ingyenesen éjjel-nappal elérhető lelki segélyt. A szakember kitért rá, az elmúlt években megduplázódott azon fiatalok száma, akik félelem, szorongás, öngyilkos késztetés és önsértés miatt fordultak a Kék Vonalhoz segítségért akár telefonon, akár online formában.

szomorú diák az iskola előtt ücsörög egy padon
A középiskolás diákok többségének jelen van az életében valamilyen lelki ártalom. Fotó: Getty Images

Tálert annak kapcsán kereste meg a Telex, hogy a közelmúltban az újpesti önkormányzat részletes felmérést végeztetett a kerületi középiskolás diákok mentális állapotáról, az eredmények pedig komoly problémákról árulkodnak. A kutatásba bevont több mint ezer diák válaszaiból kiderült ugyanis, hogy 21 százalékukat bántalmazták már szexuálisan, 35 százalékukat verbálisan, 15 százalékukat pedig fizikailag. A résztvevők 35 százalékának családjában él mentális vagy pszichiátriai beteg, 26 százalékuk számolt be arról, hogy érezte már úgy, hogy elhanyagolják érzelmileg, illetve negyedük arról, hogy a családtagjai között van, aki valamilyen függőséggel küzd. Összességében a megkérdezett gyerekek alig 29 százalékának életében nincs semmilyen ártalom.

Az újpesti önkormányzat azután rendelte meg a felmérést, hogy az elmúlt tanév első két hetében tíz diák kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni, egyikük pedig meg is halt. Mindazonáltal a probléma egyáltalán nem korlátozódik Újpestre, és Táler szerint nagy valószínűséggel egy országos szintű felmérés is hasonló képet mutatna. Egyben ez a kerület azért is tekinthető optimális területnek egy ilyen vizsgálathoz, mert a lakosság, illetve az oktatási intézménybe járó diákok életkörülményei nagyon vegyesek. Ennél fogva jól modellezheti az országos helyzetet is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!