Forró vízbe esett egy kétéves, vádat emeltek az anya ellen

Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat egy borsodi nő ellen, akinek kislánya beleesett egy forró vízzel teli ládába.

A vádlott 2023 májusában éppen az esti fürdetéshez készült elő, amikor az akkor kétéves lányát a baleset érte – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfőn kiadott közleményében. Az anya vizet forralt, majd azt egy kádként használt műanyag ládába öntötte. A ládát egy ajtó nélküli, de küszöbbel rendelkező helyiség padlójára tette le. Miközben egy, a láda mellé letett vödörből hideg vizet öntött volna a forróhoz, gyermeke elindult a szomszéd szobából felé, és a küszöbben megbotolva beleesett a forró vízbe.

Az anya azonnal felkapta a kicsit, és átszaladt vele a szomszédba. Ott aztán értesítették a mentőket, akik kiérkezéséig hideg vízzel hűtötték a gyermek megégett testrészeit. A kislány viszont így is életveszélyes égési sérülést szenvedett.

Az ügyészség szerint az anya azért nem látta előre a lehetséges veszélyt, mert nem volt elég figyelmes és körültekintő. Minősített súlyos testi sértés vétsége miatt emeltek ellene vádat. A büntetlen előéletű nővel szemben az ügyészség büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott – tárgyalás mellőzésével.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!