Felelőtlenné tesz a stressz

Az emberek olykor utólag nem értik, hogyan voltak képesek magukat igen kellemetlen helyzetbe hozni. Meglepő, de egy új kutatás szerint gyakran a mindennapos stressz áll a felelőtlenség hátterében.

Egy kevésbé jól megfizetett, de több szabadidőt hagyó állás kevésbé tűnik vonzónak a komoly mentális nyomásnak kitett emberek számára, mint a jó bérezést ígérő, de megterhelő pozíciók - vonták le a következtetést kísérleteikből a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói. A Cell magazinban publikált tanulmány szerint a stressz egyfajta zűrzavart idéz elő a döntéshozatali folyamatainkban, ez a hatás pedig akár hónapokig is fennmaradhat. A felfedezés segítséget nyújthat olyan mentális betegségek kordában tartásában, mint a szorongás és a depresszió .

Megéri a kockázatot a csokis tej?

Milyen pszichológiai okok állhatnak a döntésképtelenség hátterében? Részletek itt.

A tanulmány a kutatócsoport két évvel korábbi tesztjének folytatásaként jött létre. Akkor a tudósok meghatároztak egy agyi áramkört, amely az érzelemszabályozásért felelős középső prefrontális kéregből indul, majd kiterjed a tervezésben és a döntéshozatalban részt vevő striátum egy részére. Állatkísérletek során megfigyelték, hogy amennyiben blokkolták a kapcsolatot a két agyi terület között, a patkányok és egerek hajlamosabbá váltak arra, hogy a nagyobb jutalom reményében nagyobb kockázatot is vállaljanak, azaz felelőtlenebbé váltak.

krónikus stressz, mentális nyomás, döntéshozatal, vakmerőség
A krónikus stressz miatt vakmerőbbé válhatunk

Egészen pontosan az történt, hogy két választási lehetőség állt a rágcsálók előtt egy labirintusban: az egyik opció egy magas koncentrátumú csokoládés tejet jelentett, amelyet imádnak, cserébe viszont az odáig vezető utat erős megvilágításban kellett megtenniük, amit kifejezetten nem szeretnek. A másik út már halványabb fénnyel volt megvilágítva, ugyanakkor a végén található tejben is kevesebb volt a csokoládé. Amint a tudósok - egy optogenetikának nevezett módszer segítségével - blokkolták a kapcsolatot az agykérgi neuronok és a striátum között, az állatok hajlamosabbá váltak a rizikósabb, de kifizetődőbb opciót választani.

Az új tanulmánynál is hasonló kísérletek folytak. Alapvetően a patkányok és egerek az esetek mintegy felében a biztosabb, de kevésbé jövedelmező út felé indultak el, majd az arány fokozatosan ebbe az irányba tolódott el, ahogy a kutatók növelték a gyengébb italban lévő csokoládé mennyiségét. Ezt követően két héten át napi szinten rövid időtartamú stresszhatásnak tették ki az állatokat, és megfigyelték, hogy ezután a rágcsálók rendre inkább a jobb italt és ezzel együtt a nagyobb veszélyt választották, függetlenül attól, hogy a másik oldalon éppen mennyi csokoládé került a kevésbé finom keverékbe. Ugyancsak ez a viselkedés jelentkezett, amikor elzárták egymástól a prefrontális kérget és a striátumot.

A krónikus stressz hatása

A kutatók úgy vélik, hogy az általuk meghatározott agyi áramkör összefogja a választási lehetőségek előnyeire és hátrányaira vonatkozó információkat, ezáltal segítve az agyat a döntéshozatalban. Ennek során a prefrontális kéreg neuronjai úgynevezett interneuronokat aktiválnak, hogy elnyomják a striátum érintett neuronjainak aktivitását. Stressz hatására azonban ez a gátlófunkció túl későn lép életbe, ami végeredményben abnormális döntésekhez vezet. Ha ez a változás életbe lépett, akár hónapokig is érzékelhető marad a hatása.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a kutatók az optogenetika segítségével képesek voltak úgy stimulálni az interneuronokat, hogy visszaállítsák a normális döntéshozatali állapotot. Ez a felfedezés pedig hasznos lehet ahhoz, hogy új gyógymódokat alakítsanak ki olyan betegek számára, akik depresszióval, valamilyen függőséggel vagy szorongással küzdenek. Ezek a mentális állapotok ugyanis egyaránt gyengítik az érintettek döntéshozatali képességeit.

"Rendkívül izgalmas, hogy megtaláltuk a striátum neuronjainak e mikrohálózatát, illetve hogy ezt manipulálva képesek vagyunk visszafordítani a stressz negatív hatását. Számunkra ez egy igen ígéretes felfedezés, ugyanakkor annak is tudatában kell lennünk, hogy egyelőre még csak patkányokon és egereken folytattunk kísérleteket" - mutatott rá Ann Graybiel, az MIT professzora.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!