Árthat az egészségnek, ha így kezdjük a napot

Gyerekkorunkban mindnyájan megtanuljuk, hogy miután felkeltünk, ágyazás következik. De ez, bár rendezettebb lesz tőle a tér, nem biztos, hogy egészségünkre nézve is a legjobb ötlet.

Szüleink már egész fiatal korunkban rászoktatnak minket arra, hogy reggel vessük be az ágyunkat. Az ágyazás viszont lehet, hogy az egészségünkre nézve nem a legjobb szokás – írta meg a Metro.

Újabban a TikTok is tele van olyan videókkal, amelyekben elmagyarázzák, hogy miért nem túl higiénikus, ha az ágy bevetése az első dolgunk reggelente. Mert ha így teszünk, „csapdába ejtjük” a poratkákat és más, az ágyunkban élő, szabad szemmel nem látható élősködőket, valamint a nedvességet. És ezek mind allergiát okozhatnak, illetve hatással lehetnek a bőrünkre.

A nedvesebb közeg kedvez az atkáknak

Az egyik posztoló, Lexi Natoli szerint az ágyazás nedvesebb környezetet teremt az apró élősködők számára, és ebben a közegben jól eléldegélnek. „Ha nem vetjük be az ágyunkat, az ágyneműnk valójában több napfénynek, friss levegőnek és kevesebb nedvességnek lesz kitéve, így valószínűleg kevesebb atka él majd a matracunkban” – magyarázta. „Ha nem vetjük be az ágyunkat, az az atkák kiszáradásához és elpusztulásához is vezethet” – olvasható az alkalmazás egy másik egészségügyi beszámolójában.

ágynemű, reggel
Nem túl higiénikus, ha az ágy bevetése az első dolgunk reggelente. Fotó: Getty Images

Mit mond a tudomány?

Ezt korábbi kutatások is alátámasztották. A Kingston Egyetem 2005-ös kutatása megerősítette, hogy a bevetetlen ágyakban kevesebb a kártevő. Egy kutató, Dr. Stephen Pretlove akkor így nyilatkozott: „tudjuk, hogy az atkák csak úgy tudnak életben maradni, hogy a testük külső oldalán lévő kis mirigyek segítségével vizet vesznek fel a légkörből. Már az is elég, ha az ágyat napközben nem vetik be, mert a lepedőből és a matracból elvész a nedvesség, így az atkák kiszáradnak, és végül elpusztulnak”.

És bár a kommentelők egy része most nagyon boldog, hogy összekötheti a kellemest a hasznossal, egy dolgot azért a szakemberek szerint érdemes lehet megfontolni. A megvetett ágy ugyanis segíthet abban, hogy a hálószobát rendezettnek érezzük. Ennek pedig jó hatása lehet a mentális állapotunkra, mivel hozzájárulhatnak a nyugalom és a befejezettség érzéséhez. A kérdés már csak az, kinél merre billen a mérleg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!