Hagyja abba az erei mérgezését!

Régóta köztudott, hogy a dohányzás számos betegség kialakulásának kockázatát megnöveli - köztük az artériás trombózisét is -, ám kutatások szerint a vénás rendszerre is komoly befolyást gyakorol. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája ezért a dohányosok trombózis rizikóbecslésének és genetikai szűrésének fontosságát hangsúlyozza.

A vénás tromboembólia (VTE) a harmadik leggyakoribb kardiovaszkuláris betegség, melynek alapja általában a lábban kialakult vérrög, mely leszakad, majd a véráramlás útján a tüdőbe kerül, embóliát okozva.

A trombus-képződés hátterében több tényező is állhat, ám kínai tanulmányok szerint közülük a dohányzás igen előkelő helyen szerepel, és megfigyelték, hogy a káros szenvedély 23 százalékkal megnöveli a VTE kialakulásának kockázatát- természetesen minél régebb óta cigarettázik az illető, annál nagyobb a rizikó. A kutatók hozzátették, miszerint a kockázat még nagyobb, ha a dohányzás mellett magas testtömeg-index is áll.

Tévhit, hogy az ereket elzárni képes vérrögképződés, a mélyvénás trombózis csak az idős, elesett betegeket fenyegeti. Mit kell tudnunk a mélyvénás trombózisról? Kattintson, kiderül! Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint manapság lényegesen csökkenthető a vénás trombózisok előfordulásának esélye, köszönhetően az egyéni rizikóbecslésnek és genetikai vizsgálatoknak. Ezeket érdemes elvégeztetni, ha az illető családjában előfordult már mélyvénás trombózis, esetleg tüdőembólia, hiszen gyakran családi halmozódást mutat a probléma.

A magas vérnyomás, az érszűkület , az infarktus/stroke és a cukorbetegség egyaránt az érfal legbelső rétegét, az úgynevezett endothel sejtréteget érinti, e kórképeknél elsősorban az artériás oldal trombózisa fordul el. Ennek ma már számos markerét (jelzőanyagát) ismerjük, amiknek egy része genetikusan adott lehet, tehát az erre az oldalra vonatkozó genetikai vizsgálatokat is érdemes elvégeztetni.

A dohányzás nagy mértékben károsítja az ereket

A dohányzás és a nikotin egyértelműen „érméreg”: akinek az erre vonatkozó leletei pozitívak, egy életre és azonnal, teljes mértékben el kell hagynia a dohányzást. Így is nagyjából 15 évig tart, amíg egy dohányzó tüdő úgy-ahogy regenerálódik.

„A genetikai vizsgálatok igen nagy szerepet töltenek be a trombózis-prevencióban, hiszen egy egyszerű vérvétellel hamar megállapítható, hogy fennáll-e esetleg valamilyen genetikai mutáció, mely megnöveli a vérrögök kialakulásának esélyét. Ennek a vizsgálatnak a jelentősége még nagyobb, ha valamilyen extra rizikófaktor is fennáll. Ilyen többek között a fogamzásgátló tabletták szedése, hormonális készítmények alkalmazása, terhesség, túlsúly, illetve a dohányzás. Ezekben az esetekben javasolhatunk gyógyszeres, antikoaguláns kezelést megelőzésként, viszont egyes esetekben előfordulhat, hogy az életmódváltás is elegendő lehet, például a túlsúly leadása, bőséges folyadékfogyasztás, valamint a dohányzásról való leszokás”- mondja prof. Blaskó György.

Forrás: Trombózisközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!