Ennél egyszerűbb gyógymód nincs a magas vérnyomásra

Azt eddig is tudtuk, hogy a zöldségek és a gyümölcsök egészségesek, most viszont egy amerikai kutatás kiderítette: ezek a magas vérnyomás kezelésében is fontos szerepet töltenek be.

A magas vérnyomás-kiváltotta szív- és érrendszeri betegségek vezető halálokként szerepelnek ma Magyarországon, pedig a kockázat egy egyszerű lépéssel csökkenthető. Amerikai kutatók most egy öt éven át tartó kutatás eredményei alapján kiderítették: az érintettek kezelésébe egyszerűen be kell építeni a gyümölcsök és zöldségek rendszeres fogyasztását – jelent meg a The American Journal of Medicine orvosi szakfolyóiratban. Mint az a kutatásból kiderült:

a zöldségekkel, gyümölcsökkel teli étrend a vérnyomás, egyúttal a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkenti, ráadásul a vese állapotára is pozitív hatással van.

grillezés, zöldségek
A zöldségek a vérnyomáscsökkentésben is részt vesznek. Fotó: Getty Images

A kulcs a savcsökkentés

Más vizsgálatok korábban már kimutatták, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend egészséges a szív számára. Ezekből az eredményekből a texasi kutatók gyanították: azok pozitív hatása mögött az állhat, hogy csökkentik a sav mennyiségét, amit a veséknek el kell távolítaniuk a szervezetből.

Mikor jelez bajt a vérnyomás három értéke? Mutatjuk a részleteket.

Hipotézisük tesztelésére magas vérnyomásban és krónikus vesebetegségben szenvedőket vontak be a kutatásukba. A kísérlet eredményei szerint mind a gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztóknál, mint a savcsökkentőt szedőknél javult a vese állapota, azonban csak a gyümölcsös-zöldséges csoportnál csökkent a vérnyomás is, ami csökkentette a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +2 °C

Az északkeleti határvidéken is beborul az ég, viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró arrafelé a nap is kisüthet. Eleinte csak helyenként előfordulhat (saras) eső, zápor, kiterjedtebb csapadékra délutántól számíthatunk, leginkább a Duna vonalában és attól keletre. Az északkeleti harmadban számottevő mennyiség várható. A délies szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, nyugaton néhol viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 17 fok között várható, de kevésbé felhős, kevésbé csapadékos dunántúli tájakon pár fokkal magasabb, míg a tartósabban borult, csapadékos északkeleti tájakon 10 fok körüli értékek is lehetnek. Késő estére 4 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet. Egy melegfront hoz nedves léghullámokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra