A tartós fáradtság kevésbé ismert okai

Koncentrációcsökkenés, kimerültség, erőtlenségérzet, alvás utáni vágy, fejfájás. A fáradtságot mindenki megtapasztalta már élete során, de vajon mi lehet a tünetek hátterében?

„Életemben nem voltam még ilyen fáradt. Legszívesebben lefeküdnék, mert mindjárt lefejelem a monitort”. Életünk során számtalanszor találkozunk a fáradtsággal, és ennek hatására bizony sokszor el is hangozhatnának a bevezető mondatok vagy ezekhez hasonló segélykiáltások, amikor kimerültnek érezzük magunkat. Azonban nem árt tudni, hogy a fáradságnak több oka lehet, némelyek betegségre utalhatnak, mások a pillanatnyi vagy tartósabb élethelyzetünk "lenyomatai”, illetve ismeretes a krónikus fáradtság szindróma is, melyet önálló betegségként tartanak nyilván. Mivel sokféle módon lehetünk fáradtak, ezért az alábbiakban a hosszan tartó, indokolatlan fáradtság okaival foglalkozunk, amelyet nem valamilyen betegség vált ki.

Természetesen elképzelhető, hogy a fáradtság – egyéb tünetekkel együtt – valamilyen komolyabb betegségre utalhat. Ilyen betegségek lehetnek a pajzsmirigy-alulműködés, a cukorbetegség, a mirigyláz vagy a rák. Továbbá a vérszegénység, az alacsony vérnyomás, egyes szívproblémák, mint a szívritmuszavar, szívelégtelenség, de akár az érbetegségek és a szívroham jele is lehet a fáradtság. A betegségek kiszűrése érdekében, hosszan tartó, látszólag indokolatlan fáradtság esetén mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Ha viszont még nem kórosan, de már nem is szokványosan érezzük magunkat fáradtnak, akkor érdemes átgondolni, hogy mi lehet a háttérben. Annál is inkább, mert az emberek többségénél a kimerültség nem köthető valamilyen betegséghez, sokkal gyakoribb, hogy életmódbeli vagy étkezéshez köthető rossz szokások okozzák.

A fáradtságnak több oka is lehet. Fotó: Getty Images

A fáradtság tünetei: egyértelműek?

Egy egészséges ember számára a fáradtság tünetei általában egyértelműek: koncentrációcsökkenés, kimerültség, erőtlenségérzet, alvás utáni vágy, esetleg fejfájás. Ezek hátterében döntően a kevés, vagy nem pihentető alvás áll. Erre a legegyszerűbb megoldás, hogy ha tehetjük, aludjunk többet. Alvásproblémát okozhat a nem megfelelő alvási higiéné is. Mindig tiszta ágyneműben és éjjeli ruházatban aludjunk, és lehetőleg zuhanyozzunk előtte. Ne kütyüzzünk elalvás előtt, mert a kék fény megzavarja az agy alvásközpontját. Ajánlatos a sötétebb szoba, és fontos, hogy inkább hidegebb legyen a hálószoba hőmérséklete, mintsem melegebb. Szakértők szerint a pihentető alvásra a 19-20 Celsius-fok az ideális.

Az alkohol- és kávéfogyasztás, a késői étkezés, illetve a nagy intenzitású mozgás is lehet oka a fáradtságnak, mert rontja az alvás minőségét, főleg, ha kevéssel lefekvés előtt történik. Az alkohol és a koffein közismerten serkentőleg hat az agyra, és megzavarják az emésztést is. A nagyobb mennyiségű, vagy zsíros és nehéz ételek fogyasztása is rosszabb alváshoz vezet, ezeket is célszerű kerülni az esti órákban. Ennek ellentéte a fogyókúra, vagyis a tartósabb kalóriamegvonás is alvásproblémát okozhat.

Magnézium és kálium: ezért fontosak!

Szokás még említeni a tartósabb stresszt, a túlhajszolt életmódot, mint a fáradtság egyik rizikófaktorát, illetve a rendszeres testmozgás hiányát. Noha ezeket a tényezőket mindenki ismeri és elismeri, többségünk szokásos válasza az ilyen felvetésekre az, hogy a teljes állású munkánk mellett nincs nekünk erre időnk. Szakértők szerint azonban ez nem teljesen így van, hiszen tudatosabb életvitellel és nagyobb szervezettséggel a sportra is szakíthatunk időt, ha igazán akarjuk ezt. Például reggelente – akár hajnalban is – elmehetünk futni vagy úszni a munkaidő előtt. Lehet, hogy néhány hétig még fáradtabbak leszünk, de utána már tartósan érezni fogjuk a testmozgás jótékony hatását a kedélyünkre és az energiaszintünkre.

A sportolás és az egészséges étrend mellett vagy éppen ezek hiánya miatt érdemes lehet megfontolni a különféle vitaminok, kiegészítők bevitelét a szervezetbe. Például a magnézium- és a káliumtartalmú készítmények védik a szívizmot, segítik a megfelelő szívműködést és hozzájárulnak a szív és a keringési rendszer egészségéhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok, valamint a délnyugati és délkeleti rétegfelhőzet feloszlását, megszűnését követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől, késő estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!