Végzetes lehet, ha nem hallgat orvosára

A krónikus betegek fele tér el az orvosa által javasolt kezeléstől - mondja Dr. Hankó Balázs. Az együttműködés hiánya akár 200 ezer ember halálát is okozhatja az Európai Unióban.

Minden ötödik beteg mulasztotta el legalább egyszer bevenni a gyógyszerét a vizsgálat előtti két hétben, tíz százalékuk pedig előző nap szegte meg így a terápiás előírást. A másik véglet is előfordult, voltak, akik azt mondták, hogy az előírtnál több gyógyszert vesznek be – hangsúlyozta Dr. Hankó Balázs.

A krónikus terápiák esetében már a kezelés elején jelentős a lemorzsolódás, és egyéves viszonylatban tovább romlanak az eredmények, messze elmaradva az optimálistól – mondja a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának főgyógyszerésze. Dr. Hankó Balázs hazai gyógyszerkiváltási adatok felmérésén alapuló vizsgálati eredményekre hivatkozva kiemelte, hogy a Csontritkulás esetében 30 százalék a terápiahűség, de a 2-es típusú cukorbetegek közül is csak minden második együttműködő.

Sokan nem tartják be az orvos előírásait

Nagy hangsúlyt kell fektetni az orvos-beteg kommunikációra, melynek több marginális pontja is van. Kattintson és kiderül, melyek ezek! A Semmelweis Egyetem és az egri Eszterházy Károly Főiskola közös kutatásában 340 olyan beteg vett részt, akik valamilyen vényköteles gyógyszert szedtek. Közülük minden második mondta azt, hogy előfordul vele néha, hogy elfelejti bevenni a gyógyszerét, és minden hatodikkal esett már meg az, hogy utazáskor nem vitte magával a készítményét – mondja a főgyógyszerész, aki szerint ezek jellemzően nem szándékos terápiaszegések. Olyanok is vannak persze, akik tudatosan, például az észlelt mellékhatások miatt, gyakran az orvos tájékoztatása nélkül hagyják félbe a kezelést. A felmérés szerint ez minden harmadik betegnél előfordult már. Ez pedig azért is veszélyes, mert a kezelő úgy értékelheti, hogy a betegnél nem hatásos az adott készítmény, ezért új szert kell neki felírni.

Nem csak az okozhat gondot, ha az előírtnál rövidebb ideig vagy kisebb dózisban szedjük a készítményeket – hangsúlyozza Dr. Hankó Balázs. Olyan betegek is vannak, akik megemelik a gyógyszer mennyiségét, előfordulhat ez akár a cukorbetegség , egyes tüdőbetegségek vagy a fájdalomcsillapítók esetében is. Az is gyakori, hogy az alkalmazás körülményei nem megfelelőek, példaként az inhalációs vagy az öninjekció formájában beadott készítményeket említi a gyógyszerész. Vannak olyan gyógyszerek, amelyeket az optimális hatás és a mellékhatások csökkentése miatt bizonyos napszakhoz kell illeszteni, vagy a felszívódás miatt figyelni kell arra, hogy az étkezéshez viszonyítva mikor vesszük be őket. Ezek esetében is gyakran térnek el az ajánlásoktól a betegek – mondja a gyógyszerész. A nem megfelelő gyógyszeralkalmazás és a beteg-együttműködés hiánya miatt évente akár 200 ezer ember is meghalhat az Európai Unióban.

Forrás: Semmelweis Médiasarok

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!