Így lesz erős az immunrendszerünk

Az őszi-téli szezonban, amikor jönnek-mennek a fertőzések, betegségek, a gyógyulás támogatására, vagy éppen a megelőzés érdekében elkezdjük szedni a C- és D-vitamint, hogy megerősítsük a szervezetünk védekezőképességét. Pedig nemcsak vitaminokra, de nyomelemekre (vas, jód) is szükségünk van az immunrendszerünk megfelelő működéséhez.

A vitaminok mellett nagyon fontos a szervezetünk vasellátottsága is, ugyanis ez egyebek között az immunrendszerünk védekezőképességét is jelentősen befolyásolja.

A vas szerepe

A szervezetben található vaskészlet hetven százaléka a hemoglobinban, három százaléka az izmokban, a fennmaradó mennyiség pedig a májban, a csontvelőben és a lépben, valamint bizonyos enzimekben található. A vas egyik legfontosabb feladata, hogy hozzájáruljon a vörösvérsejt- és hemoglobinképződéshez, amelyek fontos alkotóelemeként részt vesz az oxigénszállításban. Segít a vázizomzat és a szívizom számára az izomsejten belül tartani az oxigént, lehetővé téve, hogy az kellő energiát termeljen az összehúzódáshoz. Szerepet játszik a sejtosztódásban és az energiatermelő anyagcsere-folyamatokban, hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, a szellemi működés fenntartásához, és az immunrendszernek is elengedhetetlen segítője.

AZ ŐSZI NÁTHÁS IDŐSZAKBAN MÉG FONTOSABB AZ ERŐS IMMUNRENDSZER. FOTÓ: GETTY IMAGES

Fektessünk hangsúlyt a megelőzésre vashiány esetében is!

Amíg betegek vagyunk, és a szervezetünk vírusokkal harcol, egyre gyengébbé és étvágytalanabbá is válunk, így a napi étkezések sem biztosítják a megfelelő mennyiségű vitamin- és ásványianyag-bevitelt. Ráadásul betegség idején a vas vagy egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségben szívódik fel, ezért a gyorsabb felépülés érdekében a gyógyulást követően érdemes tudatosan feltölteni a vasraktárakat, visszaerősíteni az immunrendszert, amivel a betegség kiújulásának esélyét is csökkenthetjük.

Az is fontos lenne, hogy a fertőzéses időszak előtt megfelelően felkészítsük az immunrendszerünket. Ehhez a különböző multivitaminok önmagukban nem elegendőek, mert általában egyéb anyagokat, például magnéziumot és kalciumot is tartalmazhatnak, amelyek gátolják a bennük lévő kis mennyiségű vas felszívódását, az ilyen tablettákat bevonó filmréteg pedig még tovább nehezíti a vas hasznosulását.

Ilyenkor segíthet a vastartalmú gyógyszerekkel való vaspótlás. Érdemes tudni, hogy ezek a készítmények különböző formában tartalmazzák a vasat, így azok felszívódási mechanizmusa, emésztőrendszeri mellékhatásai, valamint a szedésükkel kapcsolatos előírások is eltérőek. A vaspótlás mellett javasolt a C-vitamint, a cinket és a B-vitaminokat is pótolni, hiszen ezek a vasfelszívódás hatásfokát is javítják.

A vashiány civilizációs probléma, amely ráadásul kellemetlen tünetekkel jár. Mi a különbség a vasbevitel és a vaspótlás között? Mi segíthet? Egyáltalán: van megoldás?

Mennyi vasra van szükségünk?

Egészséges felnőtteknél a napi vasveszteség kb. 1-2 mg, a táplálékunknak ezért legalább napi 14 mg vasat kellene tartalmaznia, mivel abból csupán 10 % tud hasznosulni a szervezetben. A termékeny korban lévő nők a menstruációs vérzéssel minden hónapban vért (és ezzel együtt vasat) veszítenek, ezért nekik 18 mg vasbevitel is szükséges lehet. A várandósok vasszükséglete jelentősen, a korábbi igény mintegy másfélszeresére, 28 mg körüli napi vasbevitelre növekszik, amit csak táplálkozással már nem lehet biztosítani, ilyenkor mindenképpen szükségessé válik a gyógyszeres vaspótlás.

Fontos! Ha vaspótlásra szorulunk, ellenőrizzük a készítmény elemivas-tartalmát! Legalább napi 100 mg elemi vas beviteléről kell gondoskodnunk ahhoz, hogy az abból hasznosuló mennyiség ki tudja elégíteni a szervezet szükségletét. A vas felszívódását számos étrendi tényező gátolhatja, így például a tejtermékekben található kalcium, vagy a gabonafélék fitát- és lektintartalma, a koffein, valamint a teában lévő tanninok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!