Omikron variáns: ez az egyik legjellemzőbb tünet

A "lopakodó omikron", azaz a BA.2 alvariáns újabb változatának tipikus tünete a láz – ez derült ki a legújabb koronavírus-kutatásokból.

A Cureus Journal of Medical Science-ben megjelent cikk szerint több mint 200 indiai beteg tüneteit vizsgálták meg egy kutatásban, akik valamilyen BA.2 törzzsel fertőződtek meg. Az orvosi szaklap által közölt eredmények szerint a betegek túlnyomó többsége, mintegy 82%-a tapasztalt lázatszámolt be a Furtune.com.

Covid tünet, láz
Lázzal jár a legújabb variáns, Fotó: Getty Images

A kutatók eredményei alapján minden második beteg köhögött, több mint egyharmaduknak megfázásos tünetei voltak, de a vizsgált betegek negyede fáradtságról, fejfájásról és izomfájdalomról is beszámolt.

Koronavírus: mutatjuk, milyen ijesztő következményei lehetnek az újrafertőződésnek.

A többség beoltatta magát

A legtöbb beteg minimális kezeléssel meggyógyult, csak 5 százalékuk szorult kórházi kezelésre, valamivel több mint 4 százalékuknak volt szüksége oxigénre, és hárman haltak meg. A betegek negyede adott tájékoztatást védettségéről: gyakorlatilag mindegyikük kapott legalább egy koronavírus-oltást.

A tanulmány a "lopakodó omikron" BA.2 tüneteit vizsgálta. Ez a változat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közelmúltban kiadott jelentése szerint a világszerte nemrégiben szekvenált COVID-fertőzések mintegy 7 százalékáért felelős.

Az Indiából származó új eredmények némileg eltérnek az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tudósai által nemrégiben közzétett eredményeitől, amelyek a két országban fertőzöttek tünetei alapján készültek. Ennek oka az lehet, hogy az utóbbi időben egyik említett országban sem fordult elő sok BA.2-es fertőzés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!