Hetekig tartó torokfájás: nagy bajt jelezhet

Hetekig tartó torokfájás, tartós gombócérzés, nyakon megjelenő duzzanatok – csak néhány tünet, amelyek fej-nyaki daganatra utalhatnak Tamás László professzor, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója szerint.

A szakember beszélt a gyógyulási esélyekről, illetve a fő kockázati tényezőkről is.

Ezek jelzik, hogy nagy a baj

A tünetekkel kapcsolatban Tamás László korábban úgy nyilatkozott, hogy ha két-három hétnél tovább tartó torokfájást, rekedtséget, idegentestérzést, tartós gombócérzést, vérzést, véres köpetet, nyakon megjelenő duzzanatot tapasztalunk, minél hamarabb forduljunk szakemberhez. Mint hangsúlyozta, korai stádiumban meg tudják gyógyítani a betegséget, szájon vagy orron keresztül ki tudják venni a daganatot.

Fontos, hogy minél tájékozottabbak legyünk a fej-nyaki daganatokkal kapcsolatban.
Fontos, hogy minél tájékozottabbak legyünk a fej-nyaki daganatokkal kapcsolatban. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Mik a fő kockázati tényezők?

A professzor szerint a dohányzás és az alkohol a fő kockázati tényező, ráadásul a kettő erősíti is egymást. Ehhez jön hozzá egy újonnan felfedezett faktor, mégpedig a HPV vírus: a méhnyakrákot okozó víruscsoportból ugyanis két típus a mandulában is rákot tud okozni. „Ütemesen nő a száma ezeknek a középgarat-, mandularákoknak, és egy kicsit el is üt a többi felnőtti daganattól, ugyanis fej-nyaki rákok általában az 50 és 70 közötti korosztályt érintették eddig, viszont a HPV okozta daganatok bizony a 40 és 50 közötti korosztályban is egyre nagyobb számban előfordulnak” – így a professzor.

A humán papillomavírus (HPV) a világon a leggyakoribbnak számító szexuális úton terjedő fertőzés – fontos azonban tudni, hogy nem kizárólag nemi úton fertőz.

Tamás László felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon már nemcsak a lányokat, hanem a fiúkat is ingyenesen oltják HPV ellen. Ezzel összefüggésben kitért arra is, hogy „a felnőtt korosztályban is javasolt mind a két nemben ennek az oltásnak a felvétele, ez abszolút szövődménymentes oltás, a rákot lehet megelőzni a használatával”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!