10 évvel az első tünetek megjelenése előtt kimutathatja a rákot ez a vizsgálat

Tudósok kifejlesztettek egy új vérvizsgálatot, amely csaknem 100 százalékos pontossággal képes felismerni a HPV-fertőzéshez köthető fej-nyaki rákot, már akár az első tünetek megjelenése előtt 10 évvel is.

A Mass General Brigham tudósai kifejlesztettek egy új vérvizsgálatot. A HPV-DeepSeek elnevezésű teszt nagyjából egy évtizeddel a diagnózis lehetséges felállítása előtt képes bizonyítani a HPV-hez kapcsolódó fej-nyaki rák jelenlétét – írta meg nemrégiben a Science Daily.

női orvos egy férfi nyakán ellenőrzi a nyirokcsomókat
Sokszor csupán akkor diagnosztizálják a fej-nyaki rákot, amikor az már áttéteket képez a nyirokcsomókban. Fotó: Getty Images

Ezt lehet tudni az új vizsgálatról

A véráramban lévő vírus-DNS megtalálására alapuló teszt 99 százalékos pontosságot produkál. Ez az áttörés lehetővé teszi, hogy az érintettek jóval korábban – már az első tünetek megjelenése előtt – megkaphassák a (kevésbé invazív) kezeléseket, így pedig a túlélési esélyek is jelentősen javulhatnak. Az eredmények megerősítéséhez azonban még szükség van egy nagyszabású vizsgálatra, amelyet az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) végez majd el – ez állítólag már folyamatban van.

Egyre gyakoribb a fej-nyaki rák

A humán papillomavírus (HPV) csak az Egyesült Államokban a fej-nyaki rákos megbetegedések körülbelül 70 százalékáért felelős, így a HPV-vel összefüggő rákok közül a fej-nyaki az egyik leggyakoribb ráktípus. Az érintettek száma pedig évről évre növekszik.

A méhnyakrákkal ellentétben – amely rutinszerű szűréssel kimutatható – jelenleg nincs olyan szűrővizsgálat, amely már a tünetek megjelenése előtt képes lenne azonosítani a HPV-vel összefüggő fej-nyaki rákot. Ennek eredményeként a legtöbb betegnél csupán akkor diagnosztizálják a betegséget, amikor a daganat már áttéteket képez és emiatt észrevehető tüneteket okoz. Ha viszont sokkal korábban sikerülne kimutatni ezeket a rákos megbetegedéseket, az hatalmas előrelépést jelentene.

„Bebizonyítottuk, hogy a tünetmentes egyéneknél már sok évvel a rákdiagnózis felállítása előtt is pontosan kimutathatjuk a HPV-vel összefüggő rákot. Az új diagnosztikai eszközök lehetővé teszik, hogy ezeket a rákos megbetegedéseket már a legkorábbi stádiumban is felismerjük, ez pedig végső soron javíthatja a betegek kilátásait és életminőségét” – magyarázta az eredményeket ismerteti tanulmány vezető szerzője, dr. Daniel L. Faden fej-nyaki sebész, onkológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!