Így néz ki a dohányos és nem dohányos tüdő

Az alábbi linken elérhető videón egy nem dohányos és egy dohányzó ember tüdőkapacitása közötti különbség látható. A látványhoz nem érdemes különösebb kommentárt fűzni, önmagában is elég elgondolkodtató.

Az egészséges és a dohányos tüdő közötti különbséget bemutató videó itt tekinthető meg !

Érdemes azonban a dohányzás elhagyásának hatásait is sorra venni. Az utolsó szál cigaretta elszívása után 20 perccel már jelentkeznek a leszokás előnyei, a szívritmus és a vérnyomás elkezd csökkenni. Az utolsó slukk után két órával a két egészségügyi érték már közelít a normálishoz. De két óra szükséges ahhoz is, hogy a nikontinhiány első tünetei jelentkezzenek - olvasható egy korábbi Healthline kutatási összesítésben.

dohányzás leszokás
Leszokni a dohányzásról igen jó ötlet. Rövid idő alatt jelentkeznek a pozitív hatások

A leszokás kezdete után 12 órával a vérben lévő szén-monoxid már nagyjából visszaáll a normális szintjére, ahogy a véroxigénszint is. Két nap elteltével az érzékszervi idegvégződések elkezdenek újranőni, a szaglás és az ízlelés érezhetően javul.

Nem is kell sok hozzá, csak 72 óra, hogy a nikotin teljesen kiürüljön a szervezetből. A hiánya tüneteket, például erősödő fejfájást vált ki. Az utolsó szál cigi után 2-3 héttel viszont a leszokás után jelentkező tünetek többsége eltűnik. A tüdőfunkciók jelentősen javulnak, könnyebb lesz a légzés.

A tüdő 1-9 hónap alatt már-már teljesen összeszedi magát. A köhögés és az időnkénti légszomj előfordulása drámaian visszaesik. A leszokás után 1 évvel a szívelégtelenség kockázata feleakkora, mint a dohányzós időszak alatt volt. Ha már 5 év is eltelt az utolsó szál elszívása után, a dohányzáshoz kötődő daganatos megbetegedések és érrendszeri problémák esélye is jelentősen csökkennek.

Jól tudjuk, hogy a dohányzás rendkívül rossz hatással van a tüdőre és számos súlyos, akár halálos kimenetelű betegség rizikóját növeli. Azonban jó néhány kevésbé ismert, de legalább olyan káros következménye lehet a cigarettázásnak. Részletek!

A leszokás után 10 évvel a tüdőrák kialakulásának esélye feleakkora lesz, mint a dohányosoknál. A száj- és torokrák esélye is csökken. A cigaretta megtagadása után 15 évvel pedig a dohányzás után a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának esélye pont akkora, mint a sosem dohányzó embereknél.

Forrás: hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!