A dohányzás nem várt, de kínos következményei

Jól tudjuk, hogy a dohányzás rendkívül rossz hatással van a tüdőre és számos súlyos, akár halálos kimenetelű betegség rizikóját növeli. Azonban jó néhány kevésbé ismert, de legalább olyan káros következménye lehet a cigarettázásnak.

Talán nincs is olyan szervünk, szervrendszerünk, amelyet ne érintene rosszul a dohányzás . Annak pedig, hogy a cigarettákban lévő vegyületek folyamatosan roncsolják a sejtjeinket, nagyon súlyos következményei lehetnek, vagyis a dohányosoknál jelentősen megnő számos krónikus betegség kockázata. A légzőszervek és a kardiovaszkuláris rendszer vannak a legnagyobb veszélyben, de lássuk, mi mindennel kell még szembenéznie azoknak, akik nem tudnak lemondani a dohányzásról

A cigarettafüstben található veszélyes, káros vegyületek, élükön a nikotinnal, befolyásolják a csontok egészségét, lelassítják vagy teljesen meg is állítják azt a folyamatot, melynek során új csontsejtek képződhetnek, így a csontok elgyengülnek, denzitásuk csökken. A csontritkulás különösen a menopauzában, illetve az azon túl lévő hölgyeket érinti, és megnöveli a nehezen gyógyuló csonttörések rizikóját is.

Szokjon le elvonási tünetek nélkül A dohányzás abbahagyására készülőknek már nem kell tartaniuk a kellemetlen elvonási tünetektől. Kattintson! A szakemberek szerint a dohányfüst nemcsak a szájüregi daganatos megbetegedések fokozott kockázatával jár együtt, de a fogak sárgulását is előidézi, valamint jelentős mértékben növeli az ínybetegségek rizikóját. A cigarettában lévő vegyületek rontják a vérkeringést, az ínyben ugyanúgy, mint egyéb szerveinkben, ez pedig gyulladásokhoz, ínyvérzéshez, az íny visszahúzódásához, és végül akár a fog meglazulásához, elveszítéséhez is vezethet. Ehhez képes sokkal "kisebb" probléma lehet az, hogy a dohányzás kiszárítja a száj nyálkahártyáját, és rossz leheletet is okoz.

Aki evett már sokat dohányzó főztjéből, az tudhatja, hogy gyakran rendkívül fűszeresen, túl sósan vagy éppen túl édesen készítik el az ételeket. Ennek oka, hogy a cigarettafüstben található vegyületek károsíthatják az ízlelőbimbókat, így azok nem képesek megfelelően érzékelni az ízeket. Mivel az ízlelés és a szaglás rendkívül szorosan összetartoznak, a dohányzás a szaglást is rontja.

A dohányzás számos káros hatása közül soknak nem is vagyunk tudatában

A dohányzás számos káros hatása közül soknak nem is vagyunk tudatában A dohányzás igencsak felgyorsíthatja a bőr öregedését: rossz hatással van a vérkeringésre, így a bőr sejtjeihez nem jut elegendő oxigén, illetve tápanyagok. A nikotin és a hozzá hasonló vegyületek roncsolják azokat az anyagokat (a kollagént és az elasztint), melyek a bőr feszességéért, rugalmasságáért felelősek, ezért a bőrünk gyorsabban megereszkedik és könnyebben megjelenhetnek rajta az apróbb-nagyobb ráncok , különösen a száj környékén. A dohányzás azért is teszi "látványosabbá" az öregedést, mert a hajhagymákhoz sem jutnak el a tápanyagok, így a haj elvékonyodik, kihullik.

A szakemberek szerint a dohányfüstben található vegyületek hozzájárulhatnak a makuladegenerációnak nevezett betegség kialakulásához, így akár súlyos látásromlást, vagy éppen a látás teljes elveszítését is okozhatják.

A dohányzás súlyos következményeivel az intim pillanatokban is találkozhatunk, a vérkeringés romlása ugyanis merevedési zavarokhoz vezethet. Azoknak pedig, akik kisbabát szeretnének, mindenképpen érdemes leszokniuk a dohányzásról, a káros vegyületek ugyanis tönkreteszik a pete- és hímivarsejteket, jelentősen csökkentik a fogamzás esélyét, ha pedig létrejön a terhesség, akkor növelik a fejlődési rendellenességek, illetve a koraszülés veszélyét is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!