A puffadás meglepő okai

Hüvelyesek és bizonyos ételek fogyasztása után a legtöbben tapasztalnak némi gázképződést, és tudják is, hogy mi az oka. Ezen kívül azonban még számos olyan dolog van, ami miatt gázok képződhetnek, illetve felesleges levegő halmozódhat fel a testünkben.

Bizonyos gyógyszerek

Sok olyan gyógyszer létezik például, amelynek szájkiszáradás az egyik mellékhatása, ez pedig azzal jár együtt, hogy sokkal több levegőt szívunk be. Ha ilyesmit tapasztalunk, mindenképpen konzultáljunk az orvosunkkal, hogy van-e lehetőség arra, hogy valamilyen más tablettát próbáljunk ki.

A szájszárazság sokkal több embert érint, mint ahányan orvosuknál panaszkodnak rá. Mi okozza? Cikkünkben a válasz!

Rágózás

A rágógumi rágása miatt sokkal több levegő kerül az emésztőrendszerünkbe, mint normál esetben, ez pedig puffadáshoz, később pedig böfögéshez és szellentéshez vezethet. Ráadásul a nem cukormentes fajták a fogainknak sem tesznek jót, a cukormentes fajtákban pedig gyakran vannak olyan édesítőszerek, amelyek nem feltétlenül egészségesek. Ha szeretnénk elkerülni a fentieket, fontoljuk meg a rágózást.

Szívószállal ivás

Ha szívószállal iszunk, akkor ez kicsit olyan, mintha kiszívnánk egy lufiból a levegőt - egyenesen a hasunkba, ami után borítékolható a túlzott mennyiségű gázképződés . Ha ráadásul szénsavasat iszunk, a hatás hatványozódik - így inkább igyunk pohárból, amikor csak lehet.

A szívószállal ivás is fokozhatja a gázképződést
A szívószállal ivás is fokozhatja a gázképződést

Dohányzás

A füst beszívásával sok extra levegőt is beszívunk, és ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy elektromos vagy hagyományos cigarettát szívunk-e. A dohányzás tehát nemcsak egészségtelen, de még fel is fújódunk tőle.

Üvegből ivás

Üvegből inni ugyanúgy nem jó ötlet, ha nem szeretnénk felpuffadni , mint szívószállal - az ilyenkor gyakori böfögés is amiatt van, hogy túl sok levegőt nyelünk. Öntsük ki az italt előbb egy pohárba.

Túl gyors evés

Ha falunk, és alig rágjuk meg a falatokat, akkor az étellel együtt nagyon sok levegőt is lenyelünk, ami igencsak puffaszt. Gyorsan enni egyébként sem jó dolog, mivel számos egészségügyi hátránya van: növeli az elhízás és a reflux kialakulásának esélyét is. A legjobb, ha minden falatot megpróbálunk legalább 20 alkalommal megrágni.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!