Ilyen az élet sárgadinnye-allergiával

Bár viszonylag ritka problémáról van szó, a dinnyeszezon kellős közepén jó, ha észben tartjuk, hogy a sárgadinnye is kiválthat kellemetlen, akár súlyos allergiás reakciókat is. Ha pedig nem vesszük komolyan a dolgot, akár anafilaxiás sokk is lehet a vége.

A sárgadinnye az egyik legjobb nyári vitaminforrás, hiszen nagy mennyiségben tartalmaz C- és B9-vitamint (folsavat). Béta-karotin-tartalma a sárgarépáéval vetekszik – ez az antioxidáns ráadásul a szervezetben A-vitaminná alakul, amely elengedhetetlen egyebek mellett a szemünk és az immunrendszerünk egészséges működéséhez is. Emellett magas rost- és víztartalma miatt is érdemes minél többet fogyasztani ebből a gyümölcsből, amíg szezonja van.

Nem árt azonban óvatosnak lenni, és komolyan venni minden gyanús tünetet, amely a sárgadinnye elfogyasztását követően jelentkezik. A 3 év alatti gyerekeknek ugyanis a 6-8 százaléka, a felnőtteknek pedig a 3 százaléka sárgadinnye-allergiával küzd, amelynek súlyos esetben akár anafilaxiás sokk, kóma és halál is lehet a vége – olvasható a Healthline.com-on megjelent összefoglalóban.

allergia, sárgadinnye, dinnye, ételallergia, anafilaxia, keresztallergia, orális allergia szindróma
A sárgadinnye is kiválthat kellemetlen, akár súlyos allergiás reakciókat is. Fotó: Getty Images

A leggyakoribb tünetek

Akárcsak más allergia esetében, a sárgadinnye-allergiánál is az okozza a problémát, hogy az immunrendszerünk tévesen úgy érzékeli, hogy az elfogyasztott allergén káros a szervezetünkre, ezért elkezd eltúlzott válaszreakciókat küldeni. Az így megjelenő panaszok széles skálán mozognak, de egyénenként eltérő lehet azok súlyossága is. A leggyakoribb tünetek azonban az alábbiak:

  • viszkető vagy bizsergő érzés a szájban,
  • az arc megdagadása,
  • ajakduzzanat,
  • bőrviszketés és/vagy kiütések megjelenése,
  • hasmenés,
  • hányinger vagy hányás,
  • zihálás,
  • szapora pulzus.

Komoly baj is lehet belőle

Egyeseknél már egy nagyon kis mennyiségű sárgadinnye is előidézi a tüneteket, a legrosszabb esetben pedig akár anafilaxiás reakció is felléphet. Ez a potenciálisan életveszélye állapot nyelv- vagy torokduzzanattal, kritikusan alacsony vérnyomással, nagyon lelassult vagy túl szapora pulzussal, szédüléssel, vagy akár légzéskimaradással és eszméletvesztéssel is járhat.

A gyerekek esetében főként akkor kell résen lenni, ha először kóstolják a sárgadinnyét – az esetükben ugyanis a családnak fogalmuk sincs az allergiáról egészen addig, amíg meg nem történik a baj. Így történt ez Sarah Scott 2 éves fiával is: a kicsi az egyik percben még jó kedvvel kóstolgatta életében először a gyümölcsöt, a következő percben azonban csalánkiütések lepték el, arca pedig feldagadt. Mivel a legközelebbi orvos 20-25 percre volt tőlük, viszonylag sok idő telt el, mire a kisfiú EpiPen injekciót kapott, addigra viszont már olyan rossz állapotban volt, hogy az orvos azonnal mentőt hívott neki. A gyerek az injekció ellenére eszméletét vesztette, légzése pedig leállt, a mentők azonban még éppen időben odaértek, és végül stabil állapotban tudták kórházba szállítani a kis beteget. Bár a lábadozás még eltartott egy darabig, a történet végül szerencsésen végződött. A megrázó esetet a GoodHousekeeping oldalán osztotta meg az anya, hogy felhívja a figyelmet a probléma létezésére és súlyosságára.

Fontos résen lenni az éttermekben

Ha sárgadinnye-allergiára gyanakszunk, mindenképpen keressük fel háziorvosunkat vagy egy allergológust, hogy megbizonyosodhassunk arról, vajon jogos-e a gyanakvásunk. Ha pedig tisztában vagyunk vele, hogy valóban allergiások vagyunk, akkor természetesen tiltólistára kell tennünk a sárgadinnyét, illetve az azt tartalmazó édességeket, fogásokat.

Az éttermekben különösen legyünk résen, hiszen a szezonális salátákba, gyümölcslevesekbe vagy koktélokba gyakran kerül sárgadinnye. Ha tehát nem vagyunk biztosan abban, hogy a kinézett étel vagy ital tartalmaz-e sárgadinnyét, akkor mindenképpen kérdezzünk rá. De nem árt ettől függetlenül is előre jelezni, hogy allergiával küzdünk, főleg akkor, ha az súlyos mértékű. Ebben az esetben ugyanis az étterem dolgozói biztosíthatnak minket arról, hogy ételünket és italunkat úgy készítik majd el, hogy az lehetőleg ne érintkezzen sárgadinnyével – például külön késsel és másik vágódeszkán szeletelik fel a nekünk szánt egyéb gyümölcsöket.

Számoljunk az orális allergia szindrómával is

Előfordulhat olyan eset is, amikor nem konkrétan a sárgadinnyére vagyunk allergiások, hanem valamilyen növény pollenjére, mégis allergiás tüneteink jelentkezhetnek, ha dinnyét fogyasztunk. Ez az úgynevezett keresztallergia miatt fordulhat elő, amelynek lényege, hogy a szervezet nem tud különbséget tenni két nagyon hasonló fehérje között, ezért mindkettőre eltúlzottan reagál. Mivel a pollenallergia mellé gyakran egy étel-keresztallergia társul, jellemző, hogy az adott étel elfogyasztása nem (kizárólag) hagyományos szénanáthás tüneteket vált ki, hanem például ajak- vagy nyelvduzzanatot, szájüregi bizsergést, illetve szájpadlás- vagy torokviszketést. Ezt a tünetegyüttest orális allergia szindrómának (OAS) vagy pollen-élelmiszer-allergiának is nevezzük. Egyes adatok szerint egyébként az OAS a tinédzserek és a fiatal felnőttek körében fordul elő a leggyakrabban, és megjelenésének kockázata jelentősen nagy akkor, ha egy olyan személy fogyaszt sárgadinnyét, aki allergiás a parlagfű vagy valamilyen fűféle pollenjére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!