Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Szörnynek hitte, 60 ezer méhet találtak egy hároméves szobájában
Szülei azt hitték, csak a Szörny Rt. című animációs film okozott rémálmokat a hároméves Saylornál, amikor a kislány arra kezdett panaszkodni, hogy szörnyeket hall a szobájában. Hamarosan azonban kiderült, hogy egyáltalán nem a gyermek képzeletéből származtak a hátborzongató hangok.
Az ország északkeleti felén kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk délnyugati felén helyenként kialakulhat zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél a Dunától keletre több helyen megélénkül, északkeleten és zivatar környékén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. Hiába erős lesz a napsugárzás, ma a hidegfrontra érzékenyek készüljenek!