Végbélrák: kit érint, mik a tünetei?

A végbélrák ritka, de veszélyes betegségtípus, amely elsősorban a hatvan év felettieket érinti. A szakemberek szerint a kialakulása szorosan összefügg a HPV (humán papilloma vírus) -fertőzéssel. Mit érdemes tudni róla?

A végbélrák a végbélnél kialakuló rosszindulatú daganat. Más, a bélrendszert érintő daganatos megbetegedésekhez képest ritkább, a daganatos betegségek mindössze egy százaléka végbélrák. Világszerte évente nagyjából 30 ezer új esetet diagnosztizálnak (összehasonlításképpen, tüdőrákot évente közel 1,8 millió embernél állapítanak meg).

A végbélrákos eseteknél az ötéves túlélési arány 65,5 százalék, ám ez nagy mértékben függ attól, hogy mely stádiumában állapították meg a betegséget, illetve, hogy miként reagál a beteg a kezelésekre. A végbélrákos esetek felét még azelőtt sikerül diagnosztizálni, hogy áttéteket képezne, ennek köszönhetően a korai stádiumú végbélrák jól kezelhető.A vastagbélrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés lett, férfiaknál a tüdőrák, nőknél a mellrák előzi meg. Milyen tüneteket kell nagyon komolyan venni?

Kik vannak a legnagyobb veszélyben?

A végbélrákos esetek legnagyobb része a hatvan éven felülieket érinti. A fiatalabb korosztályban a végbélrák gyakoribb a férfiak körében, 50 év felett azonban a nők gyakrabban érintettek. A betegség kialakulásának rizikóját növeli a gyakori anális szex, a dohányzás, az immunszupresszáns gyógyszerek szedése, illetve a korábbi méhnyak-, hüvely- vagy vulvonális daganat. A legnagyobb rizikót azonban a humán papilloma vírussal való fertőzöttség jelenti, kutatások szerint a végbélrákos esetek akár 90 százaléka visszavezethető a vírussal való fertőzöttségre.

végbéldaganat, végbélrák
A végbéldaganat elsősorban az idősebb korosztályt érintheti .

Árulkodó tünetek

A végbéldaganat tünetei közé tartozik a végbéltájékon érzett nyomás vagy fájdalom, a székelési szokások megváltozása, a végbélnél kitapintható dudor, elváltozás, illetve a végbélből való vérzés (amely esetenként igen intenzív lehet), váladékozás vagy a végbél viszketése. Ezek a tünetek természetesen más, a végbelet érintő betegségekre, elsősorban aranyérre is utalhatnak, éppen ezért mindenképpen érdemes ezekkel orvoshoz fordulni (főként, ha a nagyobb rizikójú csoportokban tartozunk).

Diagnózis és kezelés

A végbéldaganatot általában végbélvizsgálat során, esetleg ultrahang vagy rektroszkóp segítségével diagnosztizálják, és ha gyanús elváltozást találnak, mintát vesznek belőle, mely segít azonosítani a daganatot.

A betegség kezelése történhet műtéttel (ilyenkor azonban sajnos a végbél záróizmait is el kell távolítani, melynek következménye bélkivezetés, kolosztómia), de a jelenlegi protokoll inkább a kemo- és sugárterápiát támogatja, hogy a megterhelő következményekkel együtt járó műtétet elkerülhessék. Az időben felfedezett végbéldaganat általában nagyon jól kezelhető.

Meg is előzhetnénk

A szakemberek szerint a végbéldaganatos esetek legnagyobb része megelőzhető: egyrészt, egészségesebb életmód követésével (a dohányzásról való leszokás például negyedére csökkentheti a végbélrák kialakulásának rizikóját), míg a monogám párkapcsolat is jelentősen csökkenti a betegség kialakulásának esélyét (a több szexuális partnerrel való anális együttlét például 17-szeresére növelheti a rizikót). Mivel a végbélrák szorosan összefügg a HPV-fertőzéssel, a humán papilloma vírus elleni védőoltás nemcsak a méhnyak- és hüvelyi daganatok kialakulásának rizikóját csökkentheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!