Nehézfémek lehetnek a rizsben

21-féle rizst vizsgáltak meg alaposan a német szakértők, és a termékteszt több problémát is feltárt ezekkel a teremékekkel kapcsolatban. Öt márka meg is bukott a teszten.

Barna, rizottó- és basmati rizseket teszteltek a közelmúltban a német szakértők. Összesen 21 különféle márkát vizsgáltak meg alaposan (mindegyik rizsfajtából hetet), ezek közül 11 biotermék volt. Az ellenőrzés során kiderült, hogy több rizsben növényvédőszer-maradékok, ásványolaj-összetevők és nehézfémek lehetnek – figyelmeztetett Facebook-bejegyzésében az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer.

rizsfőzés
Több problémát is feltártak ezekkel a teremékekkel kapcsolatban. Fotó: Getty Images

Arzén, kadmium és etilén-diklorid az étlapon

A német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írták, hogy 6 bio és 3 hagyományos rizsben mutattak ki ásványi olaj eredetű telített szénhidrogéneket, 4 barna és egy rizottórizs esetében pedig magas arzéntartalmat mértek. Két terméknél viszont különösen aggasztó eredményeket találtak.

Az egyik barna rizsben a határérték több mint kétszeresét érte el a kadmium mennyisége, egy másikban pedig nagy mennyiségű 1,2-diklór-etánt mutattak ki. A teszt hatására mindkét gyártó visszahívta az érintett termékeit és kivonták azokat a forgalomból.

Az etilén-diklorid néven is emlegetett 1,2-diklór-etán egy, a klórozott szénhidrogének közé tartozó szerves vegyület. Ez egy olyan kártevőirtó szer, amelyről megállapították, hogy a potenciálisan rákkeltő lehet az emberekre nézve, ezért az Európai Unióban (EU) már egy ideje megtiltották a használatát.

Öt termék csúnyán leszerepelt

A teszten öt rizs is megbukott – ezek „rossz” vagy „nem megfelelő” minősítést kaptak. Négy termék viszont „nagyon jó” értékeléssel zárta a tesztet, köztük a Lidl sajátmárkás bio basmati rizse, és 3 rizottó rizs.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Utca emberét kérdeztük, tudja-e mi az anafilaxiás sokk

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra. Keletebbre kevesebb helyen - főként az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet délutántól zivataroktól függetlenül is egyre több helyen erős, viharos közeli széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 29 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra