Gyomorrontásnak indult, vérmérgezés lett belőle – hajszálon múlt a kisfiú élete

A Kelet-Sussexben élő Alison McKay kórházba vitte fiát, Freddie-t, mivel a megérzései azt súgták, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Mint utóbb kiderült, az édesanya ezzel megmentette a fia életét.

„Bízzatok a megérzéseitekben!” – üzeni minden anyukatársának az a brit nő, akinek nyolcéves fia majdnem belehalt a szepszisbe – írja a Mirror.

kórterem, beteg kisgyerek, infúzió, branül, kanül
A kisfiút mesterséges kómába helyezték, hogy meg tudják menteni. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

„Január 5-én Freddie a szokásos módon ébredt és indult el az iskolába. Boldog volt és készen állt az előtte álló napra” – mondta a 37 éves Alison, aki a kereskedelemben dolgozik. Délelőtt már a munkahelyén volt, amikor felhívták, hogy Freddie remeg, sápadt, és nem akart csatlakozni az osztálytársaihoz.

Amikor a kisfiú apja érte ment, Freddie már hányt és hasmenése volt. Először azt gondolták, hogy egy egyszerű gyomorrontás, ezért hazamentek. A helyzet azonban egyre rosszabbra fordult.

Egy órával később a férjem újra felhívott, és azt mondta, hogy Freddie szemei nagyon furcsák. Ekkor nagyon rossz érzésem támadt, úgyhogy egyből hazasiettem. Hazaérve rögtön láttam, hogy nagy a baj, Freddie szája már kék volt, ezért azonnal a Conquest Kórházba vittük.

„Anna barátnőm ott dolgozott ápolónőként. Azt mondta, nagyon sok a beteg, de megnézi, hányadikként kerülhetünk sorra. Közben Freddie összeesett a WC-ben, így az orvosok azonnal a segítségére siettek. Ezek után minden egy kicsit elmosódott, valószínűleg sokkot kaptam” – emlékezett vissza az édesanya, aki ekkor tudta meg: kisfia valószínűleg szepszist kaphatott. Ráadásul mivel Freddie autista, nehezen tudták elmagyarázni neki a helyzetet.

Intenzívre került, kómába helyezték

Miután beigazolódott a szepszis gyanúja, Freddie-t azonnal a londoni Evelina Gyermekkórház intenzív osztályára szállították. Ekkor még reagált, de nagyon gyorsan romlott az állapota, majd nem sokkal ezután a kisfiút mesterséges kómába helyezték. „Ekkor még szerintem senki sem volt teljesen biztos abban, hogy mivel állunk szemben. Csak nagyjából egy nappal később jöttek meg Freddie eredményei, amelyek azt mutatták, hogy Streptococcus A fertőzése volt. Ezt reagálhatta túl a szervezete, ami végülis szepszishez vezetett” – magyarázta Alison. 

Miután már tudták a rosszullét okát, megkezdhették a kezelést, aminek köszönhetően Freddie hamarosan jobban lett, így felébreszthették a kómából. "Minden esélye ellenére rendbe jött, és ebben nagy szerepe volt, hogy időben kértünk segítséget” – összegezte Alison. Freddie mikor magához tért, nem tudott járni és beszélni. Azóta az orvosoknak köszönhetően teljesen rendbe jött és újra iskolába jár. „Örökké hálás leszek mindenkinek, aki megmentette a fiamat és gondoskodott róla” – húzta alá az édesanya.

Ha csak néhány órával később kértünk volna segítséget, most egészen más történetet mesélnénk. Ha úgy érzitek jónak, csak dobjatok el mindent, és menjetek a legközelebbi kórházba!

Alison reméli, hogy története arra emlékezteti a szülőket: mindig bízzanak a megérzéseikben, és minden szokatlan tünetet ellenőriztessenek. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!