Ön is farkaséhes sportolás után?

A testmozgás fokozza az édességek iránti vágyat, mely megnehezítheti a fogyást, legalábbis az emberek felénél - derült ki egy, a Journal of Obesity című szaklapban megjelent tanulmányból.

Az embereknek csaknem felét veszélyezteti az edzés után jelentkező ellenállhatatlan éhség a magas zsír- és cukortartalmú ételek után. A vizsgálatok során 34 férfi és nő vett részt ugyanabban a három hónapos fogyókúrás programban, melynek keretében hetente öt nap vettek részt zsírégető tornán. Az 50 perces foglalkozások után különféle rágcsálnivalók fotóit mutatták nekik, és azokból kellett választaniuk. Kétféle fogyókúrázót különítettek el a kutatók. Az egyik csoport inkább egészségesebb ételt választott, mint mondjuk rizs, tészta és főtt krumpli. A többiek azonban bármit megettek volna, de legfőképp a krémes süteményeket, fánkokat, csokoládét. Közéjük tartozott az a 14 önkéntes, akinek nem sikerült annyit fogyni, amennyit szeretett volna.

A szakértők szerint a sikertelen csoport tagjai valamiféle "beépített" rendszer miatt választják inkább a magas kalóriatartalmú jutalomfalatokat mozgás után. Ezt okozhatja az is, hogy a sport miatt hormonális változások történnek a szervezetükben, ezért vágynak több cukorra és zsírra. "További kutatások során talán sikerül beazonosítani ezeket az embereket vérvizsgálat alapján" - mondta Neil King professzor az ausztrál Queensland Műszaki Egyetemről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!