Megvédheted a szívedet, ha többet eszel ezekből

A növényi és az állati eredetű fehérjék fogyasztásának ideális arányát, valamit ezek szívre gyakorolt hatását vizsgálták amerikai kutatók, több százezer felnőtt bevonásával. Mutatjuk, mire jutottak.

Több növényi alapú fehérje fogyasztása csökkentheti a szívbetegségek kockázatát – olvasható a Rizikometer Facebook-posztjában. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a News-Medical cikkére hivatkozva azt írták, a kutatók mintegy 203 ezer felőtt 30 évnyi étrendi, életmódbeli és szívegészségügyi adatát elemezték az összefüggések megállapításához.

Több növényi alapú fehérje fogyasztása csökkentheti a szívbetegségek kockázatát. Fotó: Getty Images
Több növényi alapú fehérje fogyasztása csökkentheti a szívbetegségek kockázatát. Fotó: Getty Images

Kevesebb állati és több növényi fehérjét kellene enni

A kutató arra jutottak, hogy jelentősen csökkenteni lehetne a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát azzal, ha növelnénk a növényi alapú fehérjék beviteli arányát.

Egy átlagos amerikai 1:3 arányban fogyaszt növényi, illetve állati fehérjéket, miközben az eredmények alapján az 1:2 – vagy akár az 1:1,3 – arány lenne ideális ezen betegségek megelőzéséhez” – magyarázták.

Megéri odafigyelni a fehérjebevitelre

Mintegy 203 ezer felnőtt adatait elemezve megállapították, hogy legtöbb növényi fehérjét fogyasztó személyeknél 19 százalékkal kisebb a szív- és érrendszeri betegségek, valamint 27 százalékkal alacsonyabb a szívkoszorúér-betegségek kialakulásának rizikója, a legkevesebb növényi fehérjét fogyasztók kockázati szintjéhez viszonyítva.

„Az átlagosnál több fehérjét fogyasztóknál ez a kockázatcsökkenés még jelentősebb volt: a legtöbb fehérjét, illetve a magasabb arányban növényi fehérjét fogyasztóknál a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának valószínűsége 28 százalékkal, a szívkoszorúér-betegségeké pedig 36 százalékkal volt az alacsonyabb a legkevesebb fehérjét fogyasztókhoz képest” – fejtették ki.

Ezek a zöldségek a legjobb fehérjeforrások
Bár a zöldségek nem tartalmaznak annyi fehérjét, mint az állati eredetű élelmiszerek, azért számos remek fehérjeforrást találhatunk például a hüvelyesek és a keresztesvirágúak között is. Bemutatunk 19 zöldségfélét, amely tele van fehérjével.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: -4 °C

A Dunántúl nyugati felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Keletebbre viszont fátyolfelhős, napos időre számíthatunk, de napközben arrafelé egyre nagyobb területen kiderül az ég. Csapadék általában nem lesz, azonban a nyugati, délnyugati határ közelében néhol szitálás, kisebb eső nem kizárt. A délkeleti szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, csak néhol lehet olykor élénk széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. Késő estére -5 és +3 fok közé hűl le a levegő. Péntekig nem kell fronthatásra számítani, a légszennyezés azonban kellemetlen tüneteket okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra