Ez a hagyományos magyar étel növeli a demencia kockázatát

Egy friss tanulmány szerint a szalonna, a kolbász, a virsli, a szalámi és más feldolgozott vörös húsok gyakori fogyasztása veszélyezteti az agy egészségét.

Akik nagyobb mennyiségben fogyasztanak feldolgozott vöröshúsból készült termékeket, azoknál 13 százalékkal nagyobb a kognitív hanyatlás és a demencia kialakulásának kockázataszámolt be a Brigham and Women's Hospital kutatásának eredményéről a Health.

Jó hír, hogy a tanulmány szerint a feldolgozott hústermékek cseréje egészségesebb alternatívákra, például diófélékre és hüvelyesekre éppen ellenkező hatást vált ki, tehát sosem késő megreformálni az étkezésünket.

kolbász, feldolgozott vörös hús, feldolgozott élelmiszer, hentes
A feldolgozott vörös húsoknak komoly veszélye lehet. Fotó: Getty Images

Több mint 100 ezer embert vizsgáltak éveken keresztül

A kutatók pontosan 133 771 résztvevő adatait kétévente vizsgálták meg. Általános étrendjük meghatározásához kérdőíveket kellett kitölteniük, amelyekben különböző élelmiszerek, egyebek mellett a szalonna, a hot dog, a szalámi és a kolbász fogyasztására vonatkozó szokásaikról kellett nyilatkozniuk. Idővel a kutatócsoport dokumentálta, hogy hány embernél alakult ki demencia, és azt találták, hogy akik a legtöbbször fogyasztottak feldolgozott vörös húsokat, azoknál 13 százalékkal nagyobb volt a demencia kialakulásának kockázata.

Miért olyan rossz a feldolgozott vörös hús?

A kognitív hanyatlás és a feldolgozott vörös húsok közötti kapcsolat nagyrészt az ezekben a termékekben gyakran megtalálható káros anyagokkal magyarázható. Nitrátokat használnak ugyanis a húsok pácolásához, ezek (és az általuk felszabaduló vegyületek) azonban

hozzájárulnak az oxidatív stressz, a gyulladás és az inzulinrezisztencia mechanizmusaihoz

– magyarázták a kutatók.

A WHO jelentése szerint a feldolgozott hústermékek ugyanolyan mértékben rákkeltő hatásúak, mint az alkohol, az azbeszt, az arzén vagy a cigaretta. A magyarok sok feldolgozott húst esznek. Mutatjuk, mennyit ehetsz belőle

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Új eszköz segíthet a magasvérnyomás-kezelésben

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -9 °C

Többnyire derült, napos időre számíthatunk, az északkeleti tájakon és a délnyugati határvidéken lehet időszakosan több a felhő. Csapadék nem várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb napközben fordulhatnak elő néhány helyen élénk széllökések. A hőmérséklet kora délután 2 és 6, késő este -10 és -1 fok között alakul. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, fronthatás továbbra sem érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra