Az alkohol így hat a hangulatunkra

Általában némi örömet és boldogságérzetet remélünk az alkoholos italoktól, brit kutatók szerint azonban egyáltalán nem mindegy, mi kerül a poharunkba.

Sokaknak eszébe sem jut, hogy a borral akár nagy mennyiségű cukrot is bejuttathatnak a szervezetükbe. De mégis mennyit? Részletek itt.

Kiderült például, hogy miközben a vörösborok és a sörök az emberek mintegy felénél nyugalmat idéznek elő, addig a tömény italok már jóval nagyobb eséllyel generálnak negatív érzelmeket, mi több, gyakran kifejezett agressziót váltanak ki fogyasztójukból. "A rum, a gin, a vodka és egyéb röviditalok történelme évszázadokon át összekapcsolódott az erőszakkal, de kutatásaink során kiderült, hogy napjainkban is sokkal nagyobb valószínűséggel eredményez agresszivitást az ilyen típusú italok fogyasztása, mint bármilyen más alkoholé" - mutatott rá Mark Bellis, a Bangor Egyetem professzora, a frissen megjelent tanulmány egyik szerzője.

alkoholfogyasztás, alkohol hatása, agresszió, hangulat
A röviditalok gyakran negatív hatással vannak az emberek érzelmeire

A brit tudósok a világ legnagyobb online kérdőívét használták fel kutatásukhoz, amely célzottan a legális vagy tiltott kábítószerek és alkoholos italok használatát hivatott felmérni a felnőttek körében. Ezen keresztül megközelítőleg 30 ezer - 18 és 34 év közötti - résztvevő adataiból próbálhattak meg választ találni a kérdésre, hogy miként befolyásolja az alkohol a kedélyállapotot. Az összesen 21 országból származó válaszadók leggyakrabban az alábbi érzelmekről számoltak be:

  • energikusság
  • nyugalom
  • emelkedett szexuális vonzerő
  • magabiztosság
  • fáradtság
  • agresszivitás
  • levertség, rossz közérzet
  • nyugtalanság
  • szomorúság

Kiderült az is, hogy az elfogyasztott italok típusa nem az egyetlen tényező, amely kihatással van az érzelmekre. A 18 és 24 év közötti vizsgálati alanyok például nagyobb arányban számoltak be magabiztosságról, energikusságról és arról, hogy vonzóbbnak érezték magukat, amennyiben valamilyen publikus helyszínen, így egy szórakozóhelyen vagy kocsmában italoztak, nem pedig otthon. Számít emellett a nem is, hiszen a nők minden felsorolt érzelmet nagyobb arányban éltek át, mint a férfiak, leszámítva az agressziót.

Végezetül az addikció is igen jelentős faktornak bizonyult. A nagyivó vagy kifejezetten alkoholfüggő férfiak a kutatási eredmények szerint ötször hajlamosabbak rá, hogy energikusnak érezzék magukat az italozástól, az agresszió fellépésének kockázata pedig hatszor magasabb esetükben, mint mértéktartóbb társaiknál.

Forrás: livescience.com

"Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt!" Míg a mértékletes alkoholfogyasztás lehetséges egészségügyi előnyei továbbra is erősen vitatottak tudományos körökben, addig káros következményei már jóval közismertebbek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte több mint 3 millió ember halálát követelik minden évben az alkoholtartalmú italok, egyben az összes megbetegedés és fizikai sérülés 5,1 százaléka is a túlzásba vitt pohárürítéshez köthető. A veszély már a fiatal korosztályokban is rendkívül magas: a 20-39 év közötti népesség körében a halálesetek negyede az alkohol számlájára írható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!