A bor egészségügyi előnyei

A bor - szigorúan mértékletesen fogyasztva - több okból is remek hatással van a szervezetre. Jót tesz a szívnek, segít megelőzni bizonyos betegségek kialakulását, segíthet a fogyásban, és kedélyünk is jobb lesz tőle. Ehhez azonban hangsúlyozottan fontos, hogy ne lépjük túl az ajánlott mennyiséget, mert ha túlzásba esünk, épp ellentétes hatást érhetünk el.

Jót tesz a szívnek

Több kutatás is kimutatta, hogy a mértékletes borfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának esélyét - a felfedezés akkor terjedt el, amikor kiderült, hogy a közismerten lelkes borfogyasztó franciáknál az egyik legalacsonyabb az életük során szívrohamot kapók aránya. A Harvard egyetem kutatásainak eredménye szerint a mértékletes borfogyasztás bizonyítottan megelőzheti a szívbetegséget, mivel a vörös szőlőszemek magjában, illetve héjában található flavonoidok csökkentik a koleszterinszintet, és gátolják a vérrögök kialakulását.

Betegségmegelőző hatású

A vörös szőlő héjában található rezveratrol segíthet a vércukorszint szabályozásában. A Harvard Egyetem kutatása pedig arra az eredményre jutott, hogy azoknál a férfiaknál, akik hetente minden este megisznak egy kis pohár vörösbort, kisebb a prosztatarák kialakulásának esélye - sőt a vörösbor másféle rákbetegségek esetén is jó hatású lehet. Szintén kutatások igazolják az ital jótékony hatását az Alzheimer-, illetve a Parkinson-kór kezelésében is.

Immunerősítő hatású

A vörösborban található antioxidánsok védelmet nyújthatnak nátha, megfázás ellen is - ezt egy több mint négyezer fő részvételével, Spanyolországban készült kutatás igazolta.

Egy kis vörösbor még jót is tehet az egészségünknek
Egy kis vörösbor még jót is tehet az egészségünknek

Segíthet a fogyásban

A legtöbb diétában az alkohol tiltott gyümölcsnek számít, ami nem véletlen, de a Purdue Egyetem kutatása szerint a borral érdemes lehet kivételt tenni. Az ottani szakértők ugyanis arra jutottak, hogy a szőlőben található rezveratrol egyik összetevője segíthet az egészséges testsúly elérésében, illetve fenntartásában, mivel akadályozza a zsír lerakódását a szervezetben. Ez a hatás különösen nők esetében érvényes - de szintén csak akkor, ha az italfogyasztás rendszeres, de mértékletes. Napi egy pohár, azaz nagyjából 1,5 dl vörösbor az ajánlott mennyiség.

Kinek tesz jót napi egy pohár bor? Régóta tudjuk, és napjainkban is egyre több kutatás igazolja a vörösbor mérsékelt fogyasztásának szív- és érrendszert védő hatását, ám kellemetlen tüneteket is okozhat, lássuk, kiknél és miért .

Hangulatjavító

Egy norvég kutatás szerint a mértékletes borfogyasztóknál ritkábban alakul ki depresszió, mint azoknál, akik sokat isznak, vagy akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. Egy olasz kutatásból pedig az derült ki, hogy bizonyos vörös szőlőfajták magas koncentrációban tartalmaznak a melatonin nevű alváshormonhoz hasonló hatású anyagot - ezért egy kevéske vörösbor abban is segíthet, hogy jobban aludjunk.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Főként délelőtt fordulhatnak elő kevésbé felhős, napos tájak, majd délutánra mindenhol megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű.Késő estére 4 és 10 fok közé hűl a levegő. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!