Miért olyan előnyös a gyógyfürdőzés?

A balneoterápia a fürdőzéssel való gyógyítás tudományát jelenti. Magában foglalhatja a gyógyfürdőzést, a vízzel történő masszázst is, de előnyös hatásait elsősorban a vízben oldott ásványi anyagoknak köszönheti.

A vízzel való gyógyítást , illetve a fürdőzés egészségünkre gyakorolt kedvező hatásait már az ókorban is ismerték, a középkorban azonban visszaesett ennek a népszerűsége. Az 1800-as években azonban egyre több figyelmet fordítottak a vízzel való gyógyításra, egyre több termálforrást fedeztek fel, és nagy népszerűségnek örvendtek az ezek közélébe épített gyógyfürdők is.

A balneoterápia a gyógyfürdőzés, a gyógyvizekkel való kezelés tudományát jelenti. A balneoterápia szinte mindig termálforrásokhoz kötődik, és a kezelések között találhatjuk többek között (a tulajdonképpeni fürdőzésen kívül) az ivókúrákat, a vizes masszírozást vagy a vízben történő relaxációt is. A jód , az arzén és a bróm.

A magyar gyógyvizeket palackozott formában a patikában is megvehetjük. Melyik gyógyvíz, mire való? Kattintson!

Ezek az oldott anyagok képesek felszívódni a bőrön keresztül, és számos betegségre nagyon jó hatással vannak. A gyógyító hatást kiegészítheti a víz kellemes melegsége, illetve az, hogy a víz felhajtóerejének köszönhetően az ízületekre kisebb nyomás nehezedik. Ezért a gyógyfürdőzés igen jó hatással van a különböző mozgásszervi zavarokra. Javasolhatnak balneoterápiát például ízületi bántalmakban szenvedőknek, bőrbetegeknek, fibromyalgiával küzdőknek.

A balneoterápiát ritkábban szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek, depressziósoknak, derékfájósoknak, álmatlanságban szenvedőknek is javasolhatják. A fürdőzést kiegészítheti ivókúra , melyet például emésztési zavarokra, nőgyógyászati problémákra, vesebetegségekre. Bizonyos gyógyvizek be is lélegezhetőek, például párásító készüléken keresztül, ezt asztmásoknak, krónikus légzőszervi betegségekben szenvedőknek szokták ajánlani.

Budapest egyik legkedveltebb gyógyfürdője, a Széchenyi

A balneoterápia hatásossága elsősorban a már említett oldott ásványi anyagokban keresendő. A fürdőzés során a magas ásványianyag-tartalmú víz csökkentheti a gyulladást, enyhíti a fájdalmakat, stimulálja az immunrendszert, és serkenti a szervezet saját öngyógyító folyamatait is. A meleg víznek önmagában is jó hatása van a testünkre, például növeli a vérben a béta-endorfin nevű vegyület arányát, mely egy természetes fájdalomcsillapító,. A vízbe merülés hatására a nyomás is megváltozik a testünkben, ez pedig csökkenti az ödémákat , a duzzanatokat.

A balneoterápiával szoros kapcsolatban áll az úgynevezett thalassoterápia, vagyis a tengervíz gyógyászati felhasználása. Állítólag már Kleopátra is lelkesedett a tengeri fürdőzésért, mások viszont úgy gondolják, hogy a tenger gyógyító hatására csak a 18. században figyeltek fel francia és brit tudósok. A tengervíz magnéziumban, káliumban, kalciumban, nátriumban, jódban gazdag, ezek képesek a bőrön keresztül felszívódni, és gyógyító hatásukat kifejteni.

Mielőtt fürdőterápián veszünk részt, mindenképpen konzultáljunk szakorvossal, aki nemcsak azt mondhatja meg, hogy milyen vízben (vagyis melyik fürdőben) javasolt megkezdenünk a terápiát, de abban is segítségünkre lehet, hogy milyen egyéb kezelésekre, például masszázsra, súlyfürdőre vagy mozgásterápiára lehet szükségünk. A fürdőzésnél különösen körültekintőnek kell lennie a várandós, illetve szoptató kismamáknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!