Jaksity Katalin: Az egészség a legnagyobb érték

A Richter Egészségváros örökös háziasszonyaként már hat éve járja az országot, és beszélgetéseket vezet különböző női témákban, emellett ő maga is gyakran részt veszt a szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon.

Már a kezdetek óta elkötelezett háziasszonya a Richter Egészségváros programsorozatnak, miért fontos az Ön számára ez a kezdeményezés, mit tart a program legfőbb erényének a hat év távlatában?

Köztudott, hogy akkor értékeljük igazán egészségünket, amikor betegek vagyunk. Sokszor a veszteség döbbent rá bennünket: az egészség a legnagyobb érték, nincs is értékesebb dolog az életünkben, mint magunk és szeretteink egészsége. Sok hasonló rendezvény van, ahol az egészséges életmódról van szó, de nincs még egy olyan, amelyiket összekapcsoltak volna egy jótékony céllal. Összefogásra serkentésről, közösségépítésről szól, a cél, hogy a résztvevők érezzék, saját egészségükért tesznek, de közben jót tesznek a közösségért is. Mindez nem kerül semmibe, nem fáj, sőt szórakoztató programokon is részt vehetnek. Ez a hangsúlyos és nagyon jól eltalált ötlet ebben a programban, mert nem mindegy, hogy ha az ember esetleg megbetegszik, akkor a kórházban, ahova betér, milyen eszközök vannak. A helyiek már azzal sokat segíthetnek, ha felhívják a barátokat, családot, hogy jöjjenek el a rendezvényre.

Melyik a legkedvesebb program az Ön számára?

A Richter a Nőkért sátor az egyik kedvencem, ahol az Terézanyu díjak kapcsán beszélgetünk vendégekkel, amelyeket nagyon erős és hihetetlenül jó kezdeményezésnek tartok. Mindig más Aranyanyu díjazottal is beszélünk, ami új szárnyakat ad nekem is. Nagyon jó látni, hogy az országban ennyi helyen, csendben, észrevétlenül milyen jó dolgokat tesznek nők.

Miért tartja egyedinek ezt a programsorozatot?

Azt látom, hogy az emberek mindenhol nagyon szeretettel fogadják a programot. Ha itt töltik a napot, annyi féle szűrésen tudnak részt venni, amit a privát életben nem is lehetne összeszervezni egy napra. Ráadásul a vizsgálatokon túl számos színes produkció és érdekesség várja a résztvevőket.

Jaksity Katalin

Ön mit tesz egészségéért a mindennapokban?

Már csak azzal is sokat teszek, hogy kihasználom a szűrések lehetőségét. A rendezvényen vettem részt először szűrővizsgálatokon az Egészségváros során. A hétköznapokban a középút híve vagyok mindenben, nem szeretem a szélsőségeket. Bevallom, nem célom, hogy minden bio legyen, de azzal sem értek egyet, ha az ember nem figyel oda, hogy mi kerül a szervezetbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!