A sok ébredés teszi tönkre az alvásunkat

A többször megszakított alvás sokkal rosszabb hatással van ránk, mintha egyszerűen keveset aludnánk - derítette ki egy új kutatás. A szakemberek szerint ez lehet a magyarázat arra, miért olyan fáradtak és rosszkedvűek a kisgyerekes szülők.

Avi Sadeh professzor és csapata, a Tel Aviv University pszichológiatudományi iskolájának kutatói arra keresték a választ, miért lehet legalább olyan fárasztó, ha többször fel kell kelnünk éjjel, mint az, ha egyáltalán nem alszunk. Kiderítették, hogy a gyakori ébredések negatívan befolyásolják a hangulatunkat és a kognitív képességeinket. A megszakított alvás - bármennyinek tűnjön is - nagyjából annyit ér, mintha négy órát aludnánk egyben. Ez nagyjából a fele annak, mint amennyire egy éjszaka szükségünk van.

"A megszakított alvási minta a kisgyermekes, kisbabás szülőkre jellemző, akiknek éjjelente többször is fel kell kelniük a kicsit megnyugtatni. De ez történhet például azokkal az orvosokkal, akik ügyeletben vannak" - mondja Sadeh professzor. "Ezek az ébredések rövidek, 5-10 percesek, de teljesen megzavarják a természetes alvási ritmust. Így egyáltalán nem tudjuk kipihenni magunkat, és másnap is rosszul fogunk teljesíteni, mert a hangulatunkra és a figyelmünkre is rossz hatással van a felborult ritmus. Kutatásunk az első, mely ezeket a hatásokat vizsgálta."

Kevés alvás, kimerült kisgyerekes szülők

A kutatásban egyetemista önkéntesek vettek részt, akiket otthonukban figyeltek meg egy karórához hasonló szerkezet segítségével. Az eszköz figyelte, mikor alszanak és mikor vannak ébren. Az első éjszakán nyolc órát aludhattak, míg a másodikon négyszer felébresztette őket egy-egy telefonhívás. A hívás után egy rövid számítógépes feladatot kellett elvégezniük, majd visszafekhettek aludni. Az önkéntesek mindössze 10-15 percig voltak ébren. Reggel pedig szintén számítógéppel ellenőrizték a figyelmüket és kognitív képességeiket, illetve egy kérdőívet kellett kitölteniük a hangulatukról.

A kutatás szoros összefüggést tárt fel a figyelemzavar és a rossz hangulat, illetve az ébredésekkel teli éjszaka között - már egyetlen éjszaka is elég volt ahhoz, hogy a negatív hatásokat érzékelni lehessen. "Az Sleep Medicine című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!