A bélflórától is függ, rákosak leszünk-e

Korábban kimutatták, hogy a gyulladás befolyásolja a daganatos folyamatok kialakulását, azonban a Michigani Egyetem kutatói nem rég arra a következtetésre jutottak, hogy a bélbaktériumok is szerephez jutnak.

Az mBio tudományos folyóirat közölt tanulmány bemutatja, hogy vastagbélrákos egerek bélflóráját csíramentes állatokba juttatva azokat hajlamosítani lehetett a daganat képződésére. Az emberi bél baktériumok milliárdjainak lakhelye, ez a flóra alapvető a bélrendszer egészségi állapota szempontjából. A vastagbélrák hagyományos kockázati tényezői (a sok vörös hús fogyasztás, az alkohol, a krónikus bélgyulladás) mellé úgy tűnik, most felzárkózhat a flóra egyensúlyi állapotának felborulása is.

Probiotikumoknak azokat a baktériumokat nevezzük, amelyek a szájon keresztül bejutva, a beleket elérve, ott megtapadva jótékony hatást fejtenek ki a szervezetünkre. Ezek kivétel nélkül tejsavbaktériumok és bifidobaktériumok. A tejsavbaktériumok legismertebb törzsei a Lactobacillus, kisebb részben pedig a Streptococcus-nemzetséghez tartoznak. Fő jellemzőjük, hogy nagy számban élik túl a gyomorban levő sav, illetve az emésztőenzimek és epesavak pusztító hatását, azaz a vastagbélbe élő állapotban jutnak el. Itt aztán képesek megtapadni és elszaporodni, kolonizálódni.

Ugyan eddig nem volt világos, hogy a jelzett összetétel-változás (diszbiózis) ok vagy következmény, azonban Patrick Schloss és munkatársai úgy vélik, hogy inkább a rákos folyamat egyik hajtóereje. Az állatkísérletes eredmények egyértelműen ezt az elméletet támasztják alá, még egy picit meg is lepte a kutatókat, mennyire világosan. A daganatos folyamat kialakulását a flóra változásai és a párhuzamosan zajló gyulladásos folyamatok együttesen támogatták.

A bélflórától is függ, rákosak leszünk-e
A bélflórától is függ, rákosak leszünk-e

A kísérletek során a daganatos állatokból származó flóra átvitele növelte a daganatképződési hajlamot, ugyanakkor egészséges állatokat forrásként használva ilyen jellegű különbség nem adódott. A daganatképződési potenciált ugyanakkor antibiotikumos kezeléssel befolyásolni is lehetett. A vizsgálat utolsó fázisában a tudósok azonosították azokat a fajokat, melyekhez a kockázatfokozódás köthető: megállapították, hogy a bűnösök között a Bacteroides , Odoribacter és Akkermansia fajok, valamint a Prevotellaceae és Porphyromonadaceae családok egy-egy altípusa szerepel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!