Ezt hetente meg kellene tenned a hűtővel

Nem mindig könnyű fejben tartani, hogy miből mennyi van a hűtőszekrényben, illetve azok meddig fogyaszthatóak. A szakértők egy szerint egy egyszerű tippel hatékonyan csökkenthető az élelmiszerpazarlás és az ételmérgezések kockázata is.

„Szánjunk rá hetente pár percet, hogy átnézzük a hűtőszekrény tartalmát, így mindig tudjuk, melyek azok az élelmiszerek, amelyeket sürgősen el kell fogyasztani és mi várhat még” – tanácsolták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű projektjének Facebook-posztjában.

hűtő ellenőrzése
Nem mindig könnyű fejben tartani, hogy miből mennyi van a hűtőszekrényben, illetve azok meddig fogyaszthatóak. Fotó: Getty Images

A legfontosabb tennivalók

A heti hűtőellenőrzés során a szakértők szerint az alábbiakra kell mindenképpen sort kerítened:

  • Jelölj ki egy polcot, amelyre a közeli lejáratú termékeket teszed, és igyekezz azokat minél előbb felhasználni!
  • Ami időközben megromlott, azt mihamarabb dobd ki, hogy elkerüld a többi élelmiszer megfertőződését!
  • Ellenőrizd, hogy a hűtőszekrény belső hőmérséklete a megfelelő tartományban van-e!

„Ez a pár perces szokás amellett, hogy megmenti az élelmiszereket a kidobástól, átláthatóvá és rendszerezetté teszi a hűtőszekrényt” – írta posztjában a Maradék nélkül csapata. Ugye te is rendszeresíted a hűtő tartalmának ellenőrzését?

Ilyen hidegnek kell lennie a hűtőben
Ahhoz, hogy az ételeink ne romoljanak meg gyorsan, de ne is fagyjanak meg, fontos, hogy a hűtőszekrény belső hőmérséklete az optimális tartományban mozogjon. De mennyi is az annyi pontosan?

Mit hova kell tenni a hűtőben?

Az élelmiszerbiztonság szempontjából az is nagyon fontos, hogy hogyan rendezed el az élelmiszereket a hűtőszekrényben. Ha bizonytalan vagy a hűtőbe pakolás helyes módjával kapcsolatban, olvasd el korábbi cikkünket, amelyet a Nébih szakértőinek tanácsai alapján írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!