Viharos széllel indul a hét (2022.02.07.)

Változékony időre számíthatunk az előttünk álló napok folyamán. Ugyan sokfelé eshet eső, a meteorológusok előrejelzése szerint azonban bőven lesz részünk napsütésben is, már-már tavasziasra fordul az időjárás.

Délelőtt fokozatosan csökkenni kezd a felhőzet, így az ország nagyobb részén több órára kisüthet ma a nap. Kivételt a keleti területek képeznek, ahol estig felhős maradhat az ég. Reggel és délelőtt még többfelé eshet eső, zápor, majd a csapadék egyre inkább északkeletre korlátozódik, ahol záporesőre, hózáporra, zivatarra is számítani lehet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Napközben a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, illetve meg is erősödik. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén viharos erejű légmozgás is lehetséges. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-8 fok körül alakul.

Szeles időre, de sok napsütésre számíthatunk az elkövetkező napokban
Szeles időre, de sok napsütésre számíthatunk az elkövetkező napokban. Fotó: Getty Images

Éjszaka már többnyire derült vagy gyengén felhős időre van kilátás. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén továbbra is erős lehet az északnyugati szél. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 2 és plusz 5, hajnalra mínusz 5 és plusz 4 fok közé hűl vissza. Fagypont alatti értékek a szélcsendesebb területeken valószínűek. Kedden kezdetben napos idő várható, napközben viszont erősebben megnövekszik a felhőzet. Néhol zápor, hózápor is kialakulhat, valamint ismét erős északnyugati szélre számíthatunk. A Dunántúlon és Budapest környezetében viharos széllökések is lehetnek, estére azonban országszerte mérséklődik a légmozgás. A nappali csúcshőmérséklet 6 és 9 fok között valószínű.

Szerdán reggel, délelőtt a felhőzet lassanként csökken, így napos időben reménykedhetünk, amelyet csupán kevés gomolyfelhő zavar meg. Előző éjszaka - elsősorban északkeleten - még előfordulhat kisebb eső, zápor, de napközben már sehol sem valószínű számottevő csapadék. Élénk, helyenként erős lesz ugyanakkor az északnyugati szél. A levegő hőmérséklete a hajnali mínusz 1 és plusz 7 fok közötti minimumok után 9-15 fokig emelkedik napközben. Csütörtökre virradóra az északkeleti megyékben foltokban köd képződhet, amelynek feloszlása után túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes időjárás várható. Csupán a megélénkülő nyugati, délnyugati szél ronthatja a komfortérzetünket a szabadban. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de még így is nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű - legfeljebb kevés helyen szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Helyenként szitálás, északkeleten akár kisebb eső is előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet alig változik, az időszak során 2 és 8 fok között alakul. Fronthatás továbbra sem lesz.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!