Orvosmeteo: 4 dolog segíthet leküzdeni a hőség okozta fáradtságot és fejfájást

Fokozódik a hőség, tehetsz azonban ellene, hogy letaglózzon.

A nap nagyobb részében derült vagy fátyolfelhős, száraz idő lesz, késő délután, estefelé viszont északnyugat felől intenzívebb felhősödés kezdődik, és ekkor főként az Észak-Dunántúlon már kialakulhatnak záporok, zivatarok, sőt akár heves zivatar sem kizárt. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati szél, zivatarok környezetében átmenetileg viharos, erősen viharos széllökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 31 és 36 fok között várható, késő este jobbára 20 és 28 fok közötti értékekre számíthatunk – áll a Kiderül előrejelzésében.

fiatal nő iszik egy utcai csapból
Kánikulában fontos a folyamatos folyadékpótlás. Fotó: Getty Images

Holnap érkezik a következő front, addig egyre melegebb lesz, emiatt a melegfrontihoz hasonló hatásra lehet számítani. Egy jól időzített pihenő, bőséges folyadékbevitel, könnyű étkezés vagy akár a fizikai aktivitás csökkentése sokat segíthet a tünetek mérséklésében. A szél időnként megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Magas a levegőben az allergén növények virágporának koncentrációja. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!