Kettészakad az ország: egyszerre élhetjük meg a tavaszt és az őszt

Míg az ország egyik felében marad a borús, ködös, nyálkás, hűvös idő, addig a másikba átmenetileg beköszönt a tavasz: akár 20 fok is lehet.

Eleinte marad a már megszokott borult, párás, helyenként ködös idő, azonban délnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, és süt ki a nap. Északkeleten, beleértve a főváros térségét, illetve az Északnyugat-Dunántúlon tartósabban borongós, párás maradhat az idő. A felhős, ködös területeken szitálás, északkeleten kisebb eső előfordulhat. A szél főként hazánk déli felén több helyen megélénkülhet, északon, északkeleten viszont gyenge maradhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban borult, ködös északi tájakon 7 és 12, míg a naposabb területeken visszatér a tavaszi idő: itt 13 és 20 fok között alakul. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében. 

Nő napozik az őszi erdőben.
Az ország déli felében ma akár napozni is lehet. Fotó: Getty Images

Holnap melegfront érkezik térségünkbe, amely többféle, terhelő élettani hatást fejthet ki a szervezetre. Sokaknál ingadozhat a hangulat, nőhet az ingerlékenység. A gyulladt ízületei ilyenkor még jobban sajoghatnak. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!