Nem oszlik a köd – segítünk, hogy ne kússzon a bőröd alá

Napok óta tart a borongós idő, most pedig hat vármegyére még elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak a sűrű köd miatt.

Folytatódik a nagyrészt borult, párás, főleg északkeleten ködös idő; szitálás, sőt helyenként gyenge eső is kialakulhat. Az északi vármegyékre – Borsod-Abaúj-Zemplén; Heves; Nógrád; Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére –elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak a tartós, sűrű köd miatt. A déli országrészben élőknek ennél derűsebb lehet a szombat: ott előfordulhatnak kevésbé felhős, akár napos időszakok is. Hiába azonban a napsütés, a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, sőt néhol meg is erősödik a délnyugati, déli szél. Hajnalban 3-12 fok várható, kora délután a tartósan borult, párás területeken 5-11, a naposabb vidékeken pedig 12-19 fokra van kilátás – áll a Kiderül előrejelzésében. 

Nő sétál az utcán ködös időben, kedvetlenül.
Borús, ködös idő lesz ma is, ami a kedvünkön is nyomot hagy. Fotó: Getty Images

Észak felől egy hidegfront közelíti meg hazánkat. Jelentős lehűlést még nem hoz, de a szervezetet megviseli a változás és többféle panaszt is kiválthat. Frontra érzékenyeknek érdemes pihenőt beiktatni, kerülni a túlzott terhelést. Fokozódó fejfájás esetén a friss levegő és a folyadékpótlás segíthet. A légnyomás nem változik. A borult időben csökkenhet az energiaszint, nőhet a fáradtságérzet és a kedvetlenség.

Tippek az őszi lehangoltság ellen

  • Szerezz be egy fényterápiás lámpát! Bár a természetes fény jelentősen megdobja a hangulatot, ha azonban nem bukkan elő a nap, egy 10 ezer lux fényerejű, UV-mentes fényterápiás lámpa hatásos alternatíva. 
  • Tartsd magad a napi rutinhoz! Az őszi átmenet könnyen felboríthatja szokásainkat, változhat az ébredés, az étkezések és az alvás ideje is, a rendszeresség azonban mentális biztonságérzetet adhat.
  • Mozogj! A testmozgás nem csupán fizikai, hanem mentális egészségünk szempontjából is létfontosságú. Már egy kevés séta, jóga vagy egy otthoni torna is segít endorfinokat felszabadítani, csökkenti a stresszt és javítja a hangulatot.
  • Vesd be az ősz slágerételeit! Hiába nyáron több a természetes vitamin, néhány zöldség és gyümölcs ilyenkor is segít stabilizálni az energiaszintet, támogatni az agy működését, de még a hangulatot is jobb irányba tereli. Egyél céklát, sütőtököt, almát és mandarint, kerüld azonban a cukros, feldolgozott ételeket, amelyek épp ellenkező hatást válthatnak ki.
  • Beszélgess! A hűvösebb, sötétebb napok gyakran vonzzák a bezárkózást, ami tovább mélyítheti az őszi melankóliát. A családdal, barátokkal való kapcsolattartás, leginkább a személyes találkozók azonban erős érzelmi támaszt jelenthetnek, és a hangulatod is segítenek feldobni. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!