Orvosmeteo: jégeső is jöhet a mai zivatarokkal – egyelőre nyoma sincs a kánikulának

A hét első felében változékony időjárás mellett enyhe melegedésre számíthatunk a meteorológusok szerint.

Többnyire gomolyfelhős, napos időben lehet ma részünk, ugyanakkor a déli óráktól a Tiszántúl kivételével bárhol kialakulhat egy-egy zápor, akár zivatar is – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A Hungaromet veszélyjelző rendszere emellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a zivatarcellákat erős szél, intenzív csapadékhullás és apró szemű jégeső is kísérheti. Az északi, északnyugati szél ezt leszámítva is sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, nem érvényesül ma számottevő fronthatás. Kifejezetten frontérzékenységhez köthető panaszoktól tehát nem kell tartani. Felerősödhet ugyanakkor a növények pollenszórása, így az allergiások körében is fokozódhatnak a szénanáthás tünetek. Ezekben a hetekben főként a lágyszárú növények, kiemelten a pázsitfűfélék pollenjei kerülnek magas koncentrációban a levegőbe. Sokfelé száll továbbá a nyárfaszösz.

Egyelőre nem érkezik front

Az előrejelzések alapján csütörtökön várható, hogy egy hidegfront éri majd el az országot északnyugat felől. Addig jelentős változás nem valószínű. Holnap napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, egy-egy záporral, zivatarral tarkítva. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül. A hajnali 7-13 fokos minimumok után napközben 20-25 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán a nap első felében kevés, majd egyre több felhő lehet az égen. Napközben is kialakulhat néhol zápor, zivatar, estétől pedig megnövekszik a csapadékhajlam. Többfelé ismét megélénkül az északi, északnyugati szél. A nappali csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!